1. rész

A fogatverseny

Az utolsó tisztításokat végeztem a fogatomon. Elkezdték bemondani a neveket. Mosolyogtam, bár az nem volt őszinte... Még soha nem volt ekkora teher a vállamon egy ilyen versenyen... egy kicsit elbizonytalanodtam. Mi lesz ha megsérülök vagy még rosszabb, ha veszítek? Akkor soha nem jutnak el innen Qui-Gonék. Még szerencse, hogy nem így történt. Édesanyám is aggódott értem. Megígértem, hogy óvatos leszek. Bár ilyen versenyeken nem lehet ilyet ígérni... Qui-Gon odajött hozzám. Érezte bennem a bizonytalanságot.
-A jelenre koncentrálj-mondta-ne töprengj, bízz az érzéseidben.
-Rendben-sóhajtottam és elvettem tőle a sisakom.
-Az Erő legyen veled-tette a vállamra a kezét majd elment. Az Erő? Mi az az Erő? kérdeztem magamtól, de nem volt már idő ezen töprengeni. Megjelent Jabba és elkezdődött a verseny. Mindenki elindult csak az én fogatom robban le.
-Ne, ne, ó, ne!!!-mondtam. Mindenki röhögött rajtam, de nekem meg kellett őriznem a hidegvérem. Elindítottam az egész járművet újra. Végre elindult, de még be kellett érnem a többieket. Nagyon izgultam és csak Qui-Gon szavai csengtek bennem. "A jelenre koncentrálj. Ne töprengj, bízz az érzéseidben." Pár másodpercig lehunytam a szemem és megnyugodtam. Valami meleg érzést éreztem a mellkasomban. Majd hirtelen kinyitottam.
-Adjunk nekik!-mondtam, bár senki nem hallotta. A többes szám rám és a fogatomra értendő. Egyre több versenyzőt előztem meg, de messze volt még Sebulba. Dühös voltam rá. Mindenáron le akartam győzni. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy megint győz. Egyre nehezebb volt előzni. De Qui-Gon szavai miatt mindig azt tettem ami legelőször az eszembe jutott. Váratlan előzéseket csináltam, láttam a döbbeneteket a mellettem lévő lényeken akiket épp előztem. Már a 3. hely. Ott van Sebulba látom! De, de ez meg mi??-kérdeztem magamtól, ugyanis az előttem lévő fogat váratlanul felrobbant és nagyobb roncsdarabokat kellett kikerülnöm. Megpördült velem a világ. Elkezdtem nagyon gyorsan forogni köre-körbe. Végre leállt, de többen megelőztek. Ne már. De nem volt idő ezen töprengeni. Gyorsan megoldottam a problémát. Újra tökéletesen működött a fogat. Izgulni se volt időm. Lemaradtam és fel kellett hoznom a hátrányomat. Egyszerű elhatározásokkal nyomultam előre. 2. hely. Már csak én és Sebulba. Az utolsó kör jön. Gyerünk Anakin! Menni fog. Most vagy soha! Szorosan Sebulba mögött mentem. Kerestem, hogy hol, mikor tudom megelőzni. Végül mellé kerültem. A hatalmas fogatjával elkezdett kitaszítani a szikla felé. Egyre jobban éreztem, hogy ha nem találok ki valamit gyorsan akkor nem csak elveszítem a versenyt, hanem meg is halhatok. Kitaszított én meg felrepültem a magasba. Itt a vég-gondoltam. Egy ötlet villant meg bennem. Talán az előnyömre tudom fordítani, ezt a gonoszságot. Kikapcsoltam a turbókat és fékeztem. Majd gyorsan mindent bekapcsoltam és felhúztam a gépem, megelőzve a döbbent Sebulbat. Látom a célt! Ez a célegyenes! Már nem engedhetem, hogy megelőzzön! Próbáltam előtte haladni egy kis rést se hagytam. De...? Ez már megint mi? Csak azt láttam, hogy a műszerfalam negatívot mutat a bal rakétámnál. Odanéztem. Ég. Lelassult a fogat. Sebulba megelőz. Innen már lehetetlen behozni. Ott a cél én meg szép lassan megállok. Elvesztettem mindent. Ránéztem a negatív műszerfalamra. Várjunk csak. Lehet, hogy még nincs minden veszve! Elkezdtem átalakítani. Bezártam a nyílást ahonnan a lángok jöttek, majd egyenlőre tettem a két turbót. Sikerült. Újra gyorsulok! Pozitív a műszerfal! Csak szépen, nyugodtan. Megint Sebulba mellett vagyok. Már tisztán látom a célt!. De ez a ronda söpredék már megint nekem jön. Hála neki összegabalyodtunk. Az ő fogatja a hosszabb és a nagyobb ha így érünk célba ő győz! Sikeresen "lecsatlakoztam" róla. Csak annyit láttam, hogy elmegyek mellette aztán bummm... Szívesen hátranéztem volna, hogy mégis mi történt vele, de nem volt rá idő. A legnagyobb sebességre kapcsolva száguldottam a cél felé. Győztem! Komolyan győzni fogok! Itt már senki nem állíthat meg. Leírhatatlan boldog voltam mikor célba értem. Magam sem hittem el. A közönség tombol. Mindenki odarohant hozzám. Láttam a mosolyt, a boldogságot az arcokon. Én voltam a legboldogabb. De akkor még nem tudtam semmiről. Soha nem gondoltam volna, hogy mi lesz belőlem. Ha lenne egy időgépem visszamennék az időben és azt mondanám a kis énemnek, hogy akármit mondanak vagy kérnek tőle ne hagyja ott édesanyját. Akkor talán nem történt volna meg mindez. Amivé váltam, ami lettem... de akkor még mit sem sejtve boldog voltam.
Hazafelé Qui-Gon a kezembe adott egy zsákot. Kinyitottam. Életemben nem láttam még ennyi pénzt!
-De jó! Anya eladtuk a fogatott, nézd mennyi pénzünk lett-rohantam hozzá és kiöntöttem a zsák tartalmát az asztalra.
-Ez hihetetlen!-válaszolta boldogan.
-És Anakin szabad ember-mondta ki Qui-Gon. Jól hallottam? Azt mondta, hogy szabad vagyok? Nem vagyok többé rabszolga? Valóra válthatom minden álmomat? Az lehetetlen!
-Micsoda??-kérdeztem döbbenten.
-Nem vagy már rabszolga-mosolygott rám.
-Hallottad mit mondott, anya?
-Most valóra válthatod az álmaidat-nézett rám és láttam rajta, hogy boldog. De valami más is ott volt. Egy könnycsepp...-elviszi magával? Jedit nevel belőle?-kérdezte Qui-Gontól.
-Igen. Figyelj ide Anakin. Nehezen és kemény munkával válhatsz csak jedivé.
-Akkor is akarom! Kiskorom óta erről álmodok! Anya, ugye elmehetek?-kérdeztem félénken.
-Anakin-nézett a szemembe-az életedről neked kell döntened.
-El akarok menni-mondtam ki. Láttam édesanyámon, hogy szomorú, de tiszteletben tartja a döntésemet.
-Menj készülődni-mondta a jedi. A szobám felé rohantam amikor eszembe jutott valami.
-És Anya? Ő is velünk jön?
-Sajnos nem. Ne haragudj Anakin.
-Akkor inkább én se megyek.
-Anakin-húzott magához anyám-én nem mehetek el. A jövőm ide köt. Most menj. Siess-mondta én meg szomorúan, a gondolataimmal együtt a szobámba mentem. Nem akarom itt hagyni anyámat... Nagyon fog hiányozni. De az álmaimat is el akarom érni... akkor is, ha mindet vele együtt képzeltem el. Ez volt az álmom. Bár soha nem gondoltam volna, hogy jedi lehetek. Mégis álmodtam róla. Esténként álmomban mindig láttam egy fénykardot. Egyedi volt. Mindig ugyanaz. Kék pengéjű.
Ahogy beértem a szobámba bekapcsoltam C-3PO-t. Elmondtam neki, hogy szabad vagyok és sajnos nem tudom befejezni őt, de majd megmondom anyának, hogy ne adja el. Elköszöntem tőle, felkaptam a táskám és elindultunk. Még visszarohantam anyámhoz egyszer. Tudtam, hogy nagyon fog hiányozni. Nem akartam itt hagyni őt. Még utoljára elbúcsúztunk. Elmondtam neki, hogy egyszer majd visszajövök érte és így is gondoltam. Azt felelte, hogy legyek bátor és soha ne nézzek hátra. Akkor még ezt nem értettem. Csak később... de akkor már mindegy volt. Végleg elindultunk Qui-Gonnal a hajójuk felé. Hihetetlen. Soha nem gondoltam volna, hogy ez fog történni. Futottunk. Éreztem Qui-Gonban, hogy nincs minden rendben.
-Várj meg, elfáradtam!-ziháltam.
-Anakin, feküdj!-kiálltot rám én meg úgy tettem. Gyorsan pörögtek az események. Egy sikló ment át felettem majd egy köpenye vörös fénykardos ráugrott Qui-Gonra.
-Menj fel a gépre!-kiáltotta én meg amilyen gyorsan csak tudtam rohantam a hajó felé. Mikor felértem furcsa alakokat láttam. Az egyik egy ifjú jedi volt, felismertem. Azonnal mintha minden gondolatát éreztem volna. Nagyon különös érzés volt.
-Qui-Gon bajban van-kiáltotta a pilóta.
-Felszállunk-felelte az ifjú jedi-arra ne túl magasan-mutatott a harcolók felé. Éreztem, hogy tudja mit csinál. Nem szóltam semmit csak figyeltem az eseményeket. Qui-Gon mikor feléjük értünk felugrott a hajóra mi meg gyorsan elhagytuk a Tatooint.

A Tatooin-on túl

-Nem esett bajod?-kérdeztem tőle mikor az ifjú jedivel hozzá rohantunk.
-Jól vagyok-válaszolta.
-Ki volt az?-kérdezte a másik jedi.
-Nem tudom-lihegett-de úgy harcolt, mint egy képzett jedi.
Éreztem bennük, hogy itt valami nincs rendjén és, hogy ez nem mindennapi esemény volt...
-És most mihez kezdünk?-kérdeztem.
-Reméljük, hogy leráztuk. Anakin Skywalker bemutatom Obi-Wan Kenobit-mondta mi meg kezet fogtunk. Valami szoros kötődést éreztem iránta. Mintha mindig is ismertem volna. De az lehetetlen.
-Szervusz-köszöntem-te is Jedi Lovag vagy?-kérdeztem a biztonság kedvéért, bár a választ tudtam előre. Ő csak mosolygott és bólintott.
Hihetetlennek gondolom most, hogy nem láttam semmit a jövőből. Akkor láttam meg először Obi-Want. Ezt a találkozást még most sem tudtam kiverni a fejemből. Soha nem is tudtam. Csak ezt önmagamnak sem akartam bevallani...
Egy szobában ültem. Jar-Jar velem szemben aludt. Féltem és nagyon fáztam. Elmerültem a gondolataimbn. Csak akkor eszméltem fel mikor Padme belépett.
-Mi a baj?-kérdezte kedves, gyöngéd hangon.
-Nagyon fázom-feleltem, ő pedig hozott egy takarót és betakart-a te bolygód meleg hely volt. De az űr hideg-mondta szomorúan. Láttam rajta, hogy baja van. Elmondta, hogy a királynő tanácstalan és, hogy a népe szenved. A Szenátusnak közbe kell lépnie különben nem tudja, hogy mi lesz...
-Ezt neked csináltam-nyomtam a kezébe egy medált.
Jól emlékszem arra a medálra. Mindig magánál tartotta. Sose veszítette el... sokat jelentett neki... de csak jelenett neki... most már csak jelentett...
-Nagyon szép-mosolygott-de nem emiatt fogok emlékezni rád. Sok minden megváltozik ha Coruscant-ra érünk. De n akkor is szeretni foglak.
-Én is szeretni foglak téged, csak tudod...
-Hiányzik édesanyád-fejezte be a mondatom.
Odamentem a pilótafülkéhez. Elmondta, hogy az egész bolygó egy nagy város. És, hogy Palpatine szenátor már vár minket.
Hallottam az amit mond, de nem arra figyeltem. Hihetetlen ez a bolygó. Hatalmas modern épületek, mindenféle jármű... én eddig csak a tatooini szegényházakat láttam. De ez... ez pont az ellentéte volt. Egy templomszerű épületre tévedt a szemem. Valami nagyon erőset éreztem onnan.

Coruscanton

Mikor leszálltunk kisétáltunk a hajóról. Én csak követtem és utánoztam a többieket. Két férfi előtt meg kellett hajolnunk. Gondolom fontos személyek voltak... Az egyik bemutatta a msik férfit, aki ezek szerint a főkancellár volt. Szóval aki beszélt az Palpatine szenátor...
Most, hogy újra belegondolok... a mellkasom is belerendül. Kisgyermek voltam és velem szemben állt ő. Palpatine... de mit sem sejthettem akkor még róla... senki nem sejtett semmit...
Míg a többiek beszélgettek én továbbra is a körülöttem lévő eseményeket figyeltem. Itt sohase áll meg az élet.
-Jelentést kell tennem a Jedi Tanácsnak. A helyzet sajnos még bonyolultabbá vált-mondta Qui-Gon amire én rögtön feleszméltem és megfordultam. Obi-Wanék rám néztek.
-Ani...Ani, gyere-mondta Padme Qui-Gon pedig mutatta a kezével, hogy menjek. Vettem az adást és otthagytam őket. Qui-Gont, Obi-Want és a főkancellárt. Beszálltunk egy járműbe és elhagytuk a leszállót.
Egy épületbe mentünk ahol Palpatine szenátor és Amidala királynő beszélgettek. Engem nem engedtek be hozzájuk így elindultam megkeresni Padmét. Nem találtam, majd mikor már végzett a királynő és a szenátor akkor mondta meg Amidala, hogy Padmé nincs itt, de átadja neki az üzenetemet. Tudtam, hogy nemsokára elkezdődik a kiképzésem és el akartam tőle köszönni... de nem lehetett, így szomorúan hagytam el a termet.
Kaptam egy szobát én meg leültem az ágyamra. Nem tudtam aludni. Folyamatosan aggódtam édesanyámért. Vajon mi lehet most vele? Arra ébredtem fel, hogy Qui-Gon belép a szobámba.
-Gyere velem, Anakin-mondta.
-Hova?-kérdeztem.
-Meg kell győznöd a Jedi Tanácsot, hogy jedi lehess. Le kell vizsgáznod.
-És mi lesz ha nem sikerül?-aggódtam.
-Csak bízz az érzéseidben és légy tisztelettudó-mondta és elindultunk.
Nagyon féltem. Nem értettem, hogy mi történik velem. Pár napja még a Tatooinon voltam és átlagosan telt az életem. De egyszer csak felbukkan pár alak és megváltoztatják az életemet? Vagy ez mégis, hogy működik?
Mikor beléptem a templomba csodálatos meleg érzés ment végig a testemben. Mindenhol jedik voltak. Még gyermekek is, mint én. Csak néztem mindenfele közben próbáltam lépést tartani Qui-Gonékkal. Egy ajtó előtt aztán megálltunk.
-Ide egyedül kell bemenned-mondta a Qui-Gon.
-Miért?-kérdeztem.
-Itt lesz a vizsgád-guggolt le mellém-csak bízz az Erőben és az érzéseidben. Meglásd minden jól fog alakulni-mosolygott bátorítóan-Az Erő legyen veled-köszönt el és Obi-Wannal együtt elmentek.
Kinyílt az ajtó én meg beléptem. Csak most döbbentem le leginkább. 12 jedi mester volt egy kör alakú teremben. Mindenki máshogy nézett ki. Mindenkinek meg volt a saját sajátossága. Ott volt egy kis, zöld, öreg lény. Azonnal tudtam, hogy ő a legbölcsebb jedi lehet. Egy barna bőrű, kopasz férfi ült bal oldalán. Lehetett látni rajta, hogy nagyon megfontolt és nagyon tiszteletben tartja a követeléseket és a törvényeket. A kis, zöld lény jobb oldalán pedig egy Cerean fajból származó, szintén idős jedi mester volt. Ők 3-an néztek ki a legnagyobb Jedi Lovagoknak.
-Üdvözölünk, ifjú Skywalker-mondta a kis lény én meg feleszméltem az ámulásból és gyorsan meghajoltam.
-Én is üdvözlöm önöket-mondtam.
-Már túl idős-nézett a barna bőrű férfi a kis zöldre.
-Igen, látom. Hmm... Érzem benne. Nagy benne az Erő-válaszolta-engem Yoda-nak hívnak, ő pedig Mace Windu mester. Windu fog levizsgáztatni.
-Értettem, Yoda mester-mondtam és nagyon koncentráltam. A Tatooinon soha nem kellett tisztelettudóan viselkedni. Mindenki goromba volt a másikkal.
És elkezdődött. Windu mester fogott valami szerkentyűt nekem meg ki kellett találnom, hogy mi van rajta. Ez egyszerű volt. Hallgattam Qui-Gonra és azt mondtam ami legelőször az eszembe jutott. Mikor az összesre válaszoltam Windu Yoda felé fordult és bólintott.
-Hm... hogy érzed magad?-kérdezte az öreg jedi mester.
-Fázom, uram.
-És félsz is?
-Nem, uram-hazudtam. Nagyon féltem. Egyfolytában édesanyámra gondoltam.
-Ismerünk. Vigyázz.
-Figyelj az érzéseidre-mondta Windu mester.
-Sokat gondolsz az édesanyádra-nézett rám a Cerean, akiről később kiderült, hogy Ki-Adi-Mundinak hívnak.
-Mert hiányzik-vágtam vissza. Kezdtem elveszíteni a türelmem. Egyáltalán nem értettem, hogy anyámnak mi köze van a vizsgához.
-Félsz, hogy elveszíted, hm?-kérdete Yoda.
-Miköze ennek a vizsgához?-mondtam ki.
-Nagyon is sok. A félelem a Sötét Oldal kapuja. A félelem dühöt szül, düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt és szenvedést-na ebből már tényleg nem értettem semmit. Csak most értem. Csak most-benned nagyon sok félelmet érzek-fejezte be Yoda.
-Hívják be Qui-Gont és Obi-Want-mondta Windu mester.
Olyan világos már minden. Nem értem akkoriban miért nem értettem. "A félelem a Sötét Oldal" kapuja. Igen, most már tudom. Teljesen egyértelműnek látszódik, mégsem az. És nekem ezt tapasztalnom kellett. 9 éves voltam. Egy 9 éves kisffú aki előtt áll az élet. És elveszett 3 szóban. Félelem és Sötét Oldal...

Most eldől

-Valóban átjárja az Erő-mondta Yoda mester, mikor Qui-Gonék megérkeztek.
-Szóval jedi lesz?-kérdezte Qui-Gon én meg nagyon figyeltem. Most eldől...
-Nem...nem lehet jedi-válaszolta Windu mester én meg elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Nem?-tette csípőre a kezét Qui-Gon. Dühös voltam Windura. Dühös voltam mindenkire. Csak Qui-Gon állt mellém...
-Már túlkoros.
-Ő a Kiválasztott ezt ti is tudjátok-mondta én meg már teljesen elveszítettem a fonalat... nem értettem most mi a csuda folyik körülöttem?!
-Hm...A jövője ködbe burkolózik-mondta Yoda.
-Majd én kitanítom-vállalta el Qui-Gon, mire éreztem valami döbbenetfélét és csalódottságot. Nem magamban nem is a mesterekben. Ez Obi-Wan érzelmei voltak. A szemem sarkából ránéztem. Ő se értette, hogy mi történik...
Qui-Gon a vállamra tette a kezét. Magabiztosságot éreztem benne.
-Anakin az én padawanom lesz.
-Már van egy növedéked Qui-Gon-felelte Yoda-Nem taníthatsz egyszerre kettőt!
-Tiltja a kódex-vágta rá Windu mester. Már nem érdekelt, hogy nem értek semmit. Csak figyeltem és hallgattam.
-Obi-Wan már felkészült-mondta higgadtan.
-Felkészültem a próbákra-ébredt fel Obi-Wan is.
-Mi döntjük el mikor állsz készen, padawan-válaszolta a zöld jedi mester. Tudtam, hogy ez nem esik jól Obi-Wannak.
-Kissé önfejű-mondta még mindig higgadtan Qui-Gon-de ha kiismeri az Élő Erőt, jó jedi lesz...Tőlem már nincs mit tanulnia-láttam, ahogy Obi-Wan ránéz mesterére. Tudtam, hogy azt gondolja, hogy Qui-Gon többre tart engem mint őt. Meg akartam neki mondani, hogy ez nem így van, de nem értettem semmit az egészből és úgy láttam jobb ha hallgatok.
-Az ifjú Skywalker sorsáról később döntünk-mondta Yoda.
-Most nem ez a legfontosabb dolgunk-folytatta Windu mester mire ránéztünk-a Szenátus új főkancellárt választ, a királynő pedig hazautazik. Ez nyomást gyakorol...-eddig tudtam figyelni, mert a gondolataim máshova vándoroltak. Ha a királynő visszamegy a Naboo-ra az azt jelenti, hogy Padmé is elmegy... én meg lehet, hogy nem leszek Jedi Lovag és akkor mi lesz velem...? Talán elmegyek én is a Naboo-ra... de akkor sem tudom teljesíteni az álmomat. Pilóta akartam lenni, mert nem gondolhattam, hogy jedi is lehetek. De így történt és én örülök ennek. Én akarok lenni a leghatalmasabb jedi és fel akarom szabadítani a rabszolgákat!
Itt volt velem az első bökkenő. Én akartam a leghatalmasabb jedi lenni... kiskoromban is bennem volt a hatalomvágy mégsem vettem észre. Nem is tudtam akkor még, hogy ez rossz dolog. A tanításom alatt, pedig mikor mondták, akkor tudomásul vettem, de nem tudtam, hogy a hatalomvágy bennem is megvan. De bennem is megvan...
-Az Erő legyen veled-mondta Yoda mire feleszméltem. Nem tudom miről beszélgettek, de úgy láttam, hogy Qui-Gonnak címezte a mondatát. Meghajoltunk és kimentünk a teremből.
A hajónál megjavítottam R2-t és közben hallottam, ahogy Qui-Gon és Obi-Wan rólam beszélgetnek. Nem hallottam mit, de mikor Obi-Wan elment odaléptem Qui-Gonhoz.
-Qui-Gon mester nem akarok bajt hozni rátok-néztem rá őszintén.
-Nem hozol bajt-guggolt le elém és megérintette a vállam-Nem taníthatlak-nézett mélyen a szemembe-ezért az kérem figyelj inkább és sose feledd, amire figyelsz az a világod. Maradj mellettem, akkor nem lesz baj.
-Tudod mester...hallottam, hogy Yoda midikloriánokról beszél. Mond meg kérlek, mik azok a midikloriánok?
-A midikloriánok az Élő Sejtekben lakó mikroszkópikus méretű lények.
-Bennem is laknak?
-Igen, a sejtjeibe-mondta majd felszálltunk a hajóra.
Örülök, hogy én is mehetek a Naboo-ra. Így még nem kell elbúcsúznom Padmétól. Viszont nem lehetek jedi, ezt tudomásul kell vennem.
Felszállt a gép én meg csak néztem a távolodó Coruscantot. Valahogy mégis azt éreztem, hogy ez a bolygó fontos lesz számomra...

A Naboo-n

Mikor leszálltunk Jar Jar azonnal a vízbe vetette magát. Én a királynő és Padmé közelében maradtam, bár engem nem avattak be a részletekbe. Én nekem csak az volt a dolgom, hogy figyeljek. Így csak figyeltem. Láttam, ahogy Obi-Wan és Qui-Gon miközben várják a gungant beszélgetnek. Az arcukról csak azt lehetett leolvasni, hogy mosolyognak. De én mást is láttam bennük. Qui-Gonban most először éreztem bizonytalanságot, Obi-Wannal meg nem volt minden rendben. Hideg volt. Csak ezt éreztem benne. Bár mindketten vidámnak tűntek kívülről egyikük se volt az. De ezt csak mi hárman tudtuk.
Jar Jar feljött a víz alól. Mindenki rá nézett. Nem hallottm mit mond, de azt leolvastam a szájáról, hogy nincsenek ott. Az, hogy kik, mik vagy egyáltalán hol nincsenek arról fogalmam se volt. Az ügyetlen gungan intett, hogy kövessük.
Elindultunk és egy rejtekhelyen találtuk magunkat teke gungannal. Körbenéztem. Mocsaras vidék. Őszintén nem így képzeltem el a Naboo-t. Megérkeztünk a nagyfőnökhöz, aki nem értette, hogy mit keresünk itt. Mintha dühös lenne Jar Jarra, hogy idevezetett minket. A királynő és a nagyfőnök elkezdtek beszélgetni.
-Azért jöttem, mert szövetséget ajánlok...-de már nem tudta Amidala királynő befejezni a mondatát. Padmé lépett elő.
-Kicsoda ez?-kérdezte a nagyfőnök.
-Én vagyok Amidala királynő-mondta ki Padmé. Vagy Amidala királynő. Várjunk csak... most mi van??? Kérdőn néztem össze-vissza. nem értette senki, hogy már megint mi történik-Ő a hasonmásom-folytatta-a védelmezőm, leghűségesebb testőröm. Sajnálom, hogy megtévesztettelek, szükséges óvintézkedés volt-én még mindig nem értettem. Nagyon furcsa arcot vághattam. Most engem becsaptak? Padmé végig hazudott? De... de én bíztam benne!-Nem minden értünk egyet-mondta Amidala még mindig higgadtan-Népeink mindig békében éltek. A szövetség elpusztította mindazt amit együtt felépítettünk...-még mondott pár szót, de én leragadtam ott, hogy Padmé Amidala királynő. Megpróbáltam megérteni. Lehet, hogy nem volt más választása... Ha a szövetség vagy az a piros kardos jediféleség miatt tette. Vagy bánom is én, hogy kik miatt. A lényeg, hogy kezdtem megérteni őt...
-Kérlek segíts nekünk-nézett az álcázott királynő a nagyfőnökre-nem is kérlek, könyörgök-térdelt le. Hűha...-Alázatos szolgáid vagyunk-a többes számra már mindenki letérdelt, így én is azt tettem-A sorsunk a te kezedben van.
-Hm...-gondolkozott a nagyfőnök. Én továbbra is csak forgolódtam és nagyon figyeltem. Egyszer csak heves nevetésbe tört ki. Azt mondta, hogy segít nekünk. Vagyis azt hiszem ezt mondta, mert elég furán beszélt. De körülöttem mindenki mosolygott és "juhúzni" kezdtek.
Egy nagy rétre mentünk, ahol volt pár arc szerű szikla. Azok voltak az erődeink. Mindegyikben volt 1 gungan. Az én feladatom az volt, hogy szóljak, ha jönnek. Így egy ilyen "arcszikla" előtt álltam.
-Közelednek-kiáltotta az egyik gungan.
-Szólok!-kiáltottam vissza és gyorsan odafutottam Qui-Gonékhoz-Jönnek!
-Hála Istennek!-mondta Padmé. Az őrök, akik most kémekként és információval értek vissza elmondta, hogy nagyon sokan vannak a szövetségiek és sokkal erősebbek. Nem nyerhetünk. Padmé ezzel nem értett egyet. Hologrammon megmutatta a tervét és megkérdezte Qui-Gontól, hogy mit szól hozzá. Én is kérdőn ránéztem. Nem értek ilyen stratégiákhoz, de ez tetszett.
Qui-Gonnak az volt a gondja, hogy elterelő hadműveletnél sok gungan vesztheti életét. Körbenéztem. Én se akartam, hogy bajuk essen. De a nagyfőnök azt mondta, hogy a gunganek megteszik amit kell. A királynőre néztem. A droidvezérlőt célozta meg. Azt gondolta, hogy az összes pilótáját felküldi, hogy kilőjék.
-Jól átgondolt terv-válaszolta Qui-Gon. Elmosolyodtam-de igen kockázatos. Lehet, hogy a vadászok fegyverei kevésnek bizonyulnak...
-És van még valamit-szólalt meg most először Obi-wan. Eddig ő is csak figyelt-Ha a helytartó megszökik újabb droidhadsereggel tér vissza.
-Épp ezért nem engedhetjük, hogy megszökjön-mondta egyszerűen Padmé-Ezen múlik minden-Qui-Gonra néztem utána újra a királynőre. Kíváncsi voltam erre mit szól a jedi mester.
-Legyen-sóhajtotta végül.
A gunganek a mocsárhoz indultak mi meg a városba. Mikor odaértünk Qui-Gon a vállamra tette a kezét.
-Odabent keress egy búvóhelyet-mondta én meg bólintottam. Nem akartam elbújni, segíteni akartam. de szót fogattam.
-Jó-bólintottam továbbra is hevesen. Kirázott a hideg. elkezdtem félni. Félteni őket.
-De ott maradj-tette fel a hüvelykujját. Nem láttam semmit, csak, hogy bumm, puff aztán elkezdtünk rohanni. Szorosan Obi-Wanék mellett mentem, akik aktiválták a fénykardjukat és visszaverték a lövéseket. Aktivált fénykardot csak álmomban láttam és a Jedi Templomban, de harc közben még soha. De nem tudtam ámulni, mert futni kellett. Bementünk egy leszállóhoz én meg az egyik gépbe bújtam. Mikor már nem voltak droidok sehol Panaka kapitány megszólalt.
-Vörös szakasz, kék szakasz, mindenki! Utánam!
-Hé várjatok meg!-kiáltottam. Mindenképp segíteni akartam.
-Te maradj ott ahol vagy! Ott nem eshet bajod-parancsolt rám Qui-Gon.
-De, hát...
-Maradj a gépen!-mutatott fenyegetően, majd elmentek. Vagyis mentek volna, mert ahogy kinyílt az ajtó a vörös fénykardos jelent meg.
-Őt bízzák ránk-mondta a jedi mester a többiek meg ketté váltak és elrohantak. Mindhárman levették a köpenyüket, utána meg haláldroidok jelentek meg. A királynőéket célozták.
-Csinálnunk kéne valamit R2-mondtam, mert nem bírtam a tehetetlenséget. A három alakra néztem. A fura lény aktiválta a fénykardját, mire Qui-Gon és Obi-Wan is így tett. A piros kardosnak 2 pengéjű fénykardja volt. Az egyik és másik oldalon... Elkezdődött a harc.
Megpróbáltam lőni, de bekapcsoltam a gépem és felszálltunk.
-Hoppá, ez nem az. Lehet, hogy ez-nyomtam le egy kart, mire elindultunk előre-várjunk, megvan-megfogtam egy másik kart, magam felé húztam és megnyomtam. Elkezdtem lőni. Sikerült. Mind a 3 haláldroidot kilőttem. Robotpilótára kapcsolt a jármű. Már nem én vezettem a gépet.
-Próbáld kikapcsolni-mondtam R2-nak és felvettem a sisakot. Egyre magasabbra szálltunk. Hihetetlen, most komolyan pilótának éreztem magam! Az űrbe értünk. Gyors pillantást vetettem a Naboo-ra és elmosolyodtam. De mikor visszafordultam megláttam valamit.

Ez lehetetlen!

-Oda nézz-mondtam R2-nak-ott vannak, oda visz minket a robotpilóta-mutattam. Ott is folyt a csata. Már nem voltunk olyan messze, hallottam ahogy robbannak fel a járművek és láttam is. Gyönyörű volt mégis borzasztó.
Mikor odaértünk nagyon melegem volt és szövettségi droidokat láttam mindenhol. Vagyis gondolom azok voltak, mert lőttek rám és máshogy néztek ki, mint a Naboo-i hajók.
-R2 kapcsold ki ezt az öngyilkos robotpilótát!-kiáltottam-Sikerült R2-pillantottam a műszerfalamra, ami kék lett-akkor most egy balkanyar. A kis droid csipogott valamit. Fura volt, mintha érteném azt amit mond.
-Visszamenni? Qui-Gon azt mondta, hogy maradjak a gépben és a parancs az parancs.
Hát igen... kiskapu. Már a természetemhez tartozott, hogy kihasználjam a kiskapukat. Mikor, hogy sült el. De mindig is vakmerő voltam és szerettem kockáztatni. Emlékszem ez a tulajdonságom híres lett bennem. Kockázatos volt velem harcolni. Akár velem akár ellenem. És ez mindig is így volt...
Nagyon sokan rám tapadtak. Emlékszem mikor esténként azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem pilótaként. Eszembe jutott az egyik trükk, amit dugóhúzónak neveztem el. Most élőben is megcsináltam, de nem tudtam lerázni őket.
-Tudom, hogy baj van, kapaszkodj-kiáltottam a kis droidnak. Eltaláltak!-Bekaptunk egyet!-elkezdtünk újra pörögni és egyenesen egy hangárba repültünk. Most tényleg csak az ösztöneim és a reflexeim segíthettek. Egyenesben tudtam tartani a gépet, de az előttem lévő dolgokat ki kellett kerülnöm-Próbálom megállítani, próbálom-győzködtem inkább magamat. Leért a gép a padlóra és nagy sebességgel mentünk előre, közben úgy szorítottam a féket, ahogy csak tudtam. Ha belemegyünk a falba végünk! Végül faroltunk egy nagyot, de időben megálltunk.
-Minden túlmelegedett-néztem a műszerfalra, miközben körbevettek a droidok-Ajajj, ebből baj lesz-sóhajtottam és elkezdtem gondolkodni. Egyszer csak valami nagyon hideg érzés fogott el. Fájt a mellkasom és alig kaptam levegőt. De nem volt időm ezzel foglalkozni, mert a műszerfal újra működött.
-Ez az újra van energiánk!-örültem fel-Kapcsold be a pajzsot-mondtam és elindítottam a gépet. Elkezdtem lőni mindenfelé, ugyanis mindenhol voltak droidok. 2 erősebb lövedék nem talált el egyet sem, így becsapódott a falba, ami felrobbant-Hoppá... Húzzuk el a csíkot-mondtam a megszeppent R2-nak, majd amilyen gyorsan csak lehetett elhagytuk a droidvezérlőt. Nagyon kellett sietni, körülöttem egyre több minden robbant fel. Gyerüüüünk...-bíztattam a gépet. Aztán bevillant a pár héttel ezelőtti fogatverseny. Az is kb ilyen volt. Verseny a halállal. Kiértem még pont időben.
-Húúúúúúúúúú-kiáltottam. Leírhatatlanul boldog voltam. El is feledkeztem arról a furcsa hideg érzésről... Csak arra gondoltam, hogy tudtam segíteni és nem csak bújócskáztam. És nekem hála sikerült. Győztünk. Csodálatos volt nézni ahogy felrobban az a hatalmas droidvezérlő. Mindenki boldog volt. Mindenki, éreztem! De... de egy valaki nem... egy valaki még mindig hideg volt. De akkor én azt nem éreztem már. Csak a boldogságot...

A győzelem áldozatokkal jár

Már mindenki összegyűlt. Csak Qui-Gonra és Obi-Wanra vártunk. Mi van ha legyőzte őket a piros kardos? Ha mindketten meghaltak? Mi lesz akkor velem? Nem az lehetetlen. Nem halhattak meg! Qui-Gon és Obi-Wan sokkal erősebbek, mint az a fura lény! A gondolataim csak körülöttük járt...
-Qui-Gonék még nem tértek vissza, felség-jelentette be Panaka kapitány.
-Keressék meg őket!-szólt vissza a királynő-És ha kell, segítsenek nekik!
-Értettem, felség-válaszolta Panaka-Kék osztag, kövessenek!
Mindenhol öröm volt az arcokon. Csak én és Padmé aggódtunk. Nem figyelt ránk senki, így odamentem hozzá. Most beszéltem vele először, úgy, hogy tudtam, hogy ő a királynő.
-Felség, szerinted jól vannak?-néztem rá aggódva. Ő csak rám mosolygott. Ez erőt adott.
-Biztosan. Tudnak magukra vigyázni ebben biztos vagyok-nézett rám kedvesen. Visszamosolyogtam rá.
-Figyelj, Anakin-vette komolyra a szót-Sajnálom, nem mondhattam el...
-Tudom, tudom-nevettem fel-biztonsági okokból.
-Igen-mosolygott rám még mindig. Szívesen beszélgettem volna még vele, de nem volt rá idő. Obi-Wan lépett elő. Egyedül, szomorúan. Odasiettünk hozzá, a királynővel.
-Qui-Gon?-kérdeztem, de nem akartam hallani a választ. Obi-Wanon csak egy könnycsepp folyt végig és szomorúan megszólalt.
-Kéne valami, amivel elszállíthatjuk...-kezdte, de elcsuklott a hangja. Qui-Gon meghalt. Az a Qui-Gon aki kiállt mellém, aki nem hagyott cserben, aki felfedezte bennem az Erőt... de az a Qui-Gon nincs többé. Meghalt. Nem bírtam ki, egyre több könny szökött a szemembe. A többieket is megrendített a halottak.
-Hozzanak egy hordágyat-kiáltotta a királynő, majd észrevette, hogy sírok-Nyugalom, Ani, légy erős-tette a vállamra a kezét. De nem volt idő többre. Obi-Wanra néztem. Megértettem. A mestere, az apja helyett apja, a mentora, a barátja, az akire mindig számíthatott... ez volt az a hideg érzés. De nyugodj meg, Anakin! Padménak igaza van! Erősnek kell lenni! Letöröltem a könnyeimet, lehunytam a szemem. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi van ha azon a bizonyos napon nem jelennek meg Qui-Gonék. De megjelentek. És így alakultak a dolgok...

Ünneplés

Palpatine szenátor, akiből közben főkancellár lett és még csomóan a Naboo-ra jöttek.
-Örök hálával tartozunk neked Obi-Wan Kenobi-kezdte el Palpatine mikor leszálltak a gépről. Obi-Wan csak biccentett-és neked is ifjú Skywalker-nézett rám. Én is csak biccentettem. A főkancellár a királynőhöz ment. Mögötte jött a Jedi Tanács. Illedelmesen meghajoltunk Obi-Wannal, bár ekkor eszembe jutott legutóbbi találkozásom velük...
A történtek után 3 napra volt Qui-Gon elhamvasztása. Én nekem is ott kellett lennem, bár semmi kedvem nem volt végignézni, ahogy ott van előttem a holtteste, amit elégetnek. Nem értettem, hogy miért kellett meghalnia. A hamvasztás közben Obi-Wan rám nézett.
-Velem mi lesz Obi-Wan?-kérdeztem félve.
-Engedélyt kaptam rá, hogy kitanítsalak-válaszolta én meg elkerekedett szemekkel néztem rá-Jedi Lovag leszel-mosolygott-Ígérem.
A gondolataimba mélyültem. Jedi Lovag? Jedi lehetek? Lesz mesterem? Valahogy mindig is tudtam. Éreztem, hogy nekem muszáj lesz jedinek lennem. És valahol legbelül éreztem, hogy Obi-Wan lesz a mesterem. Az első találkozásunknál... Azért éreztem hozzá szorosabb kötődést, mikor még nem is ismertem.
Talán most tudom csak igazán, hogy miért akarta a sors, hogy Qui-Gon meghaljon. Ha életben marad talán soha nem leszek jedi és nem Obi-Wan lett volna a mesterem. De nem fogom tudni sohasem, hogy mi lett volna, ha... csak azt tudom ami történt. Amivé váltam. Amire soha nem gondoltam volna, hogy válhatok... elmosolyodtam és a velem szemben lévő alakra néztem. Legyőztem azt, akivé váltam!
A győzelmi ünnepség nagyon szép volt. Rengetek ember, rengeteg lény... a gunganok felvonulása, a zene, a sokszínű nép... egyszerűen káprázatos. Mosolyogtam. Ebben a pár napban minden szomorúságot és bánatot kitöröltem magamból. Levágták szemembe lógó hajamat, csak egy hosszabb tincset hagytak, amit befontak. ez jelentette, hogy ténylegesen padawan vagyok. Nem gondoltam Qui-Gonra, nem gondoltam édesanyámra... csak arra koncentráltam ami körülöttem van. Hogy győztünk. Bár akkor még mit sem gondolhattam volna arról, hogy az igazi csata még csak el sem kezdődött...
Ahogy mondtam az ünnepély csodálatos volt. Padmé gyönyörű ünnepi ruhában volt. Rám nézett, mire elmosolyodtam. Visszamosolyogtam rá. Még Obi-Wanon is láttam, hogy boldog. Boldog volt az én mesterem...