2. rész (folytatás)

Találkozás

Obi-Wannal a liftbe szálltunk. Hihetetlen milyen rég láttam Padmét! Nagyon hiányzott minden nap gondoltam rá. És most újra találkozunk! Felnéztem. Mintha egy örökkévalóságig tartana felérni. Addig gyorsan megigazgattam a ruhám. Jajj, tetszeni fogok neki???
-Lámpalázasnak tűnsz-nézett rám a mesterem. Tyűha, ezt még egy átlagos ember is simán elmondta volna szerintem...
-Nem vagyok az-mondtam, bár nem voltam valami meggyőző...
-Akkor éreztelek ennyire feszültnek mikor a gundark fészekbe estünk-mosolyodott el, mire felnevettem. Jól emlékszem rá, még csak 16 voltam. Az volt életem első komolyabb küldetése.
-Te estél abba a rémálomba és én mentettelek ki, nem emlékszel-vágtam oda neki.
-Ohh-nézett maga elé-de igen-válaszolta, mint aki most jött rá aztán elkezdett nevetni.
-Látom izzadsz-komolyodott el és újra rám nézett-lazíts. Lélegezz mélyeket-mondta, de közben jól szórakozott rajtam. Hát, köszönöm szépen...
-10 éve nem láttam őt, mester-néztem rá és majdnem kicsordult egy könnycseppem... nyugi Anakin mindjárt látod őt, ne most!
Megérkeztünk. A lift megállt és kinyílt az ajtó. Ajajj, ez Jar Jar!
A nyakunkba ugrott aztán hívta Padmét... Hűha... Még szebb, mint 10 éve! És a mosolya! Káprázatos! Gyönyörű!!!
Odajött hozzánk, asszem Obi-Wan meghajolt, de én teljesen elképedtem benne.
-Nagy öröm, hogy láthatom-rázott kezet a szenátorral.
-Túlságosan rég láttuk egymást, mester-mosolygott rá Padmé-Ani?-nézett rám én meg azon voltam, hogy meg ne fulladjak. Obi-Wan arrébb állt én meg félénken odaléptem-de megnőttél.
-Ahogy te is-bámultam még mindig-úgy értem még szebb lettél, ha mondhatom ezt egy szenátornak-ébredtem fel az álmodozásból. Egy gyors pillantást vetettem a mesteremre aki a szemét forgatta. Padmé elmosolyodott.
-Nekem mindig az a kisfiú maradsz a Tatooinról-fordult meg és leült. Hihetetlen. Oké felismert és emlékszik rám. De pont ilyen reakcióra nem vártam...
-Biztosíthatom, hogy észre sem fogja venni a jelenlétünket-mondta Obi-Wan és mi is leültünk. Továbbra is Padmét néztem. Szenátor lett. Egy gyönyörű szenátor.
-Válaszokra van szükségem nem testőrökre-nézett ránk Padmé mire felfigyeltem-Tudni szeretném ki akar megölni.
-Az a dolgunk, hogy megvédjük önt, nem az, hogy nyomozást indítsunk-válaszolta Obi-Wan. Nem hiszem el, hogy nem akar segíteni neki!
-Kiderítjük ki tör az életedre, Padmé-néztem rá őszintén. Most mindenképpen a kedvében akartam járni-Bízzál bennünk.
-Azt tesszük amire felhatalmazást kaptunk ifjú padawan-bölcselkedett mesterem. Ez most komoly?
-Megteszünk mindent, hogy megvédjük az úrnőt, úgy értettem-javítottam ki magam. Semmi esélyem. Obi-Wannal csak akkor ellenkezem, ha úgy érzem, hogy muszáj.
-Kérlek ne kezdjük ezt újra Anakin-mondta én nekem meg nagyon kellett uralkodnom magamon. Igen Obi-Wannal nem szeretek ellenkezni. De a Jedi Tanács, hogy mit tehetek és mit nem, hogy ezt megmondják nekem... na az tényleg nem tetszik!
-Azt teszed amire utasítalak-nagyszerű, már megint kezdi!
-Miért?-fakadtam ki.
-Tessék?-kérdezte vissza. Lassan szokásomhoz válik, hogy váratlan kérdéseket teszek fel neki.
-Miért küldtek minket, ha nem azért, hogy megkeressük a merénylőt-mondtam a logikus választ-a személyi védelem a testőrök dolga, nem pedig a jediké-néztem magunkra felháborodva-Egyértelmű, hogy a nyomozás a feladatunk része, mester!
-Azt fogjuk tenni, amivel a Jedi Tanács megbízott minket-Obi-Wan kezdte elveszíteni a türelmét én meg torkig vagyok a Jedi Tanáccsal!-Te pedig tanuld meg, hogy hol a helyed-mondta türelmesen. Nem tetszett, hogy tanúk is vannak a vita helyén így inkább bólintottam és nem szóltam többet.
-Talán elég a jelenlétük is, hogy fény derüljön a fenyegetés forrására. Most bocsássanak meg, visszavonulok-álltunk fel és mentek el Padméék. Csak néztem amíg el nem tűnik. Görcsös érzés támadt bennem. Nem akartam, hogy így találkozzunk, biztos, hogy nem örül, hogy újra láthat, hisz ezzel a vitával kit lehetne meggyőzni...
Jar Jar mondott valamit, de én csak az ajtót néztem ahol a szenátornő épp elment.
-Alig akart megismerni Jar Jar... Én mindennap gondoltam rá, mióta elváltunk. Ő teljesen elfelejtett-néztem újra a távozás helyszínére és egy nagyot nyeltem. Elfelejtett.
-Pedig örülő. Ilyen örülő nem volt réges-rég-nézett rám Jar Jar bár nem nyugtatott meg.
-Csak a rosszat látod Anakin. Ügyelj a gondolataidra-jött oda hozzánk Obi-Wan mjd odasúgta-Láthatóan örült neked-ez talán dobott rajtam egy kicsit. Obi-Wan nem szokott ilyeneket mondani...-Ellenőrizzük az őrséget-fordította komolyabbra a szót és elsietett. Lassan, de követtem.

Merénylet

-Typho kapitánynak elég embere van odalent-jött oda hozzám Obi-Wan. Én közben Padmé szobájának az ajtaja előtt őrködtem-Idefent mi a helyzet?-kérdezte.
-Síri csönd van-válaszoltam. Eléggé unatkoztam és egyfolytában az ajtó másik felén alvó szenátornőre gondoltam-Rossz itt tétlenül várni, hogy történjen valami-sóhajtottam.
-Miért nem látom?-Nézte a karján lévő kis kamerát. Ajajj...
-Eltakarta a kamerákat-néztem őszintén rá-Gondolom nem tetszett neki, hogy figyelem-nevettem fel.
-Hogy képzeli ezt?-sétált az ajtóhoz.
-R2 riszt minket, ha behatolót érzékel-válaszoltam nyugodtan.
-Sok más módja is van a gyilkosságnak.
-Tudom, de... el is akarjuk kapni a merénylőt nem, mester-nyögtem ki végre, hogy mit is akarok.
-Csalinak használod őt-fonta keresztbe a karját.
-Az ő ötlete volt-fogtam azonnal rá-Ne aggódj nem esik bántódása. Megérzem ha történik valami a szobában-mondtam magabiztosan-Bízz bennem-győzködtem.
-Túl kockázatos-hát ez az. Minden mindig kockázatos neki! Én pedig maga a kockázat és vakmerőség vagyok...-az érzékeid pedig még nincsenek eléggé ráhangolva.
-A tieid igen?-kérdeztem vissza pimaszul.
-Meglehet-vágta oda hozzám.
Kisétáltam a teraszra és csak néztem a várost. Hideg érzés futott át rajtam. Gyorsan oda akartam rohanni a szobához, de rájöttem, hogy nem onnan jön. Az álmaim. Nem azok a boldog álomszerű álmok Padméval... Ezek a hideg érzések a szörnyű álmaimból fakad. Halál...
-Fáradtnak tűnsz-nézett rám Obi-Wan.
-Nem tudok aludni...
-Édesanyád miatt-én csak bólintottam.
-Nem értem miért álmodok mindig róla.
-Az álmok elmúlnak majd.
-Szívesebben álmodnék Padméról-vallottam be-A puszta közelségétől is megrészegülök.
-Ügyelj a gondolataidra
-Ügyelj a gondolataidra, tévútra csalnak. A Jedik rendjének tagja vagy nem szegheted meg a fogadalmadat-nézett végig rám. Fogadalom? Az a fogadalom amit 10 évesen tettem le azt se tudván, hogy mit csinálok?-És ne feledd, hogy Padmé politikus nem bízhatsz meg benne-na erre már odakaptam a fejem! Hogy merészel ilyet mondani? Még vitatkoztunk, de közben egyfolytában kavarogtak a gondolataim. Obi-Wannal mindig is voltak nézeteltéréseink, de soha nem vitáztunk ennyit. Mégis valamiért most nagyon úgy éreztem, hogy ki kell magamért állnom...Egyre jobban éreztem valami zavart, de nem nagyon foglalkoztam vele, de aztán felerősödött egyenesen Padmé szobájából. Gyorsan az egyik mondatom felénél megfordultam és futni kezdtem, Obi-Wan követett. Ahogy kinyílt az ajtó elővettem a fénykardomat, aktiváltam és levágtam a bogárszerű izéket amik 1 arasznyira voltak a szenátortól. Az ablakhoz néztünk. egy droid volt ott, Obi-Wan fogta magát és kiugrott az ablakon elkapva a droidot, aki elrepült vele. Nagyszerű, kitört az ablak és a mesteremért kell futkorásznom, mert halálosan magasan egy kis droidot markolászva repül át éppen Coruscanton.
-Maradj itt-kiáltottam a szenátornőnek és elrohantam. Elindultam egy siklóért, de a csudába semelyik sem volt tökéletes. Végül kiválasztottam egyet. Az érzéseim nyíltan megmutatták hol repdes éppen a mesterem, mintha belülről egyfolytában segítségért kiáltott volna...

Egy fejvadász

Végül megláttam a zuhanó mesteremet. Csak zuhant, zuhant és zuhant a halálos magasságból. Őszintén megmondom, hogy vártam volna még, hogy mi lesz a reakciója. Az érzései elárulták. Tudta, hogy jövök érte, de minél közelebb került a halálos becsapódástól annál bizonytalanabb lett. Hékás, ennyire megbízhatatlan vagyok? Végül meguntam, hogy várok, már elment előttem is. Lefelé irányítottam a siklót, míg nem Obi-Wan alatt voltam. A sikló hátsó részét elkapta utána beugrott mellém.
-Hol késlekedtél?-kérdezte tőlem.
-Keresgélnem kellett-kezdtem el a sztorit-Nehezen találtam olyan siklót...
-Arra-vágott közbe én meg arra is fordítottam a járművet.
-...aminek nyitott az utastere és jó a gyorsulása.
-A lézerkardot is legalább olyan jól tudnád forgatni, mint a nyelvedet olyan jó vívó lennél, mint Yoda mester.
-Így is vagyok olyan jó-szálltam szembe vele. Vagy legalábbis leszek ha még nem vagyok.
-Csak a képzeletedben éretlen tanítványom-nézett rám. Hééé ez nem igaz! Megláttuk végül a merénylő siklóját és a legnagyobb sebességben követtük. Mindenhova követtük. Hirtelen lefele irányította a saját járművét és a nagy örömömre követtük. Jól tudom, hogy Obi-Wan utálja a repülést, nem, hogy a zuhanást és az életveszélyt! Egy hatalmas hajó jött elénk elakarva ellenfelünket.
-Emeld fel-zihálta mesterem és meg csak nevettem. Nagyon szeretem megtréfálni!
-Emeld már-kiabálta. Végül az utolsó pillanatban megtettem és üldöztük tovább ellenfelünket.
-Nem szeretem amikor ezt csinálod-sóhajtott fel. Ó, jól tudom...
-Bocsánat mester-mondtam visszafojtott nevetéssel-Tudom, hogy nem szereted a repülést.
-A repülés ellen semmi kifogásom, de ez öngyilkosság-forgolódott össze-vissza én meg nem bírtam tovább. Kitört belőlem a nevetés. Végül újra a szemünk előtt volt a nem tudjuk ki és követtük még az elektromos központ felett is. Az ő siklója fedett áthatolt az összes tűz fölött, nekünk meg nagyon résen kellett lennünk, hogy szét ne égjünk... bár ezt az életem során nem kerültem el... Egy elektromos mezőt rakott elénk. Bravó, akkor most életemben először meg is leszek rázva egy kicsikét.
-Anakin!!! Ezerszer mondtam már neked, hogy kerüld el az energiakapcsokat-ordibálta a végét már szaggatottan, mert éppen a fájdalmaival küszködött. Ahogy én is. Lehunytam a szemem és kiürítettem magam, hogy enyhítsem. Sikerült így gyorsan kinyitottam és üldöztük tovább.
-Hát ez csodás volt-bökte az orrom alá. Láttuk, ahogy bemegy az egyik alagútba, de én nem követtem. Volt egy tervem.
-Most mit csinálsz?-kérdezte-Ő arra repült.
-Mester ha így folytatjuk az az alak előbb-utóbb ropogósra fog sülni valahol. A magam részéről szeretném megtudni, hogy kicsoda ő és kinek dolgozik-egyfolytában Padmé járt az eszembe. Ő azt akarja, hogy kiderítsük ki akar az életére törni így én azt iss fogom tenni! Hirtelen vettem egy bal kanyart, hogy a kijárat előtt elkaphassuk. Ám mikor odaértünk sehol se volt. Lenéztem.
-Lerázott minket-mondta ki egyszerűen Obi-Wan.
-Mélységesen sajnálom mester-néztem rá, bár ő még akkor nem tudta miért is kérek bocsánatot.
-Csodásan elé vágtunk mondhatom-dühöngött-éppen az ellenkező irányba ment. És akkor megláttam azt amit kerestem. Nem figyeltem már a mesteremre.
-Megbocsátasz?-kérdeztem, bár a választ nem vártam meg, kiugrottam a gépből. Zuhantam. Ellentétben a mesteremmel én élveztem. Olyan jó érzés, mikor csak becsukod a szemed és nem törődsz semmivel, csak szállsz. Vagyis zuhansz, de ekkora magasságból több percig tart, hogy földet érj. Így csak repülsz. De közben figyeltem. Ahogy mellettem sok fény tűnik el és jön újra, egyszerűen káprázatos! Egy kicsit jobban elbámészkodtam, mint gondoltam volna így mikor megkapaszkodtam a merénylő siklójában épphogy elkaptam a tetején lévő kis nyílásban. Nem is foglalkoztam azzal, hogy mit fogok, csak, hogy el ne engedjem. Ekkor eszméltem fel, hogy az érkezésen még gyakorolnom kell. Fékezett az ismeretlen alak én pedig a sikló elejére kerültem és úgy kapaszkodtam, mint egy őrült. Ha arra gondolok, hogy 10 évvel ezelőtt a Tatooinon soha nem gondoltam volna, hogy életveszélyes magasságban, életveszélyes gyorsaságban egy életveszélyes zuhanás után, életveszélyesen ugrálok majd egy siklón, akkor talán soha nem megyek el onnan. Itt eszembe jutott édesanyám és a rémálmaim, de gyorsan kivertem őket a fejemből. Most nincs idő ilyenekkel foglalkozni.
Ennél a gondolatsornál ránéztem újra arra az alakra aki éppen az előbb pusztította el bennem a maradék sötétséget is. Ha tudná, hogy mit meg nem tettem az édesanyjáért...
De visszatértem a siklós gondolataimhoz. Mindent megtett, hogy lezuhanjak. Aztán mikor felgyorsult és én meg elszálltam mellette láttam, ahogy megváltozik az arca. Egy alakváltó nő. Felkapaszkodtam a sikló tetejére és elővettem a fénykardom. Beleszúrtam a tetejébe azzal a reménnyel, hoy eltalálok valami gombot, ami a földre kényszeríti az alakváltót. De balszerencsémre eltalálta a fénykardom nyelét egy lézerlövedékkel. Egy kicsit a kezemet is eltalálta így fájdalmamban felsziszegtem. Az álmaim kardja pedig kirepült a kezemből. Nagyszerű, ezért kapni fogok Obi-Wantól. Benyúltam a résen amit kivágtam magamnak, megfogtam a kezét és abban a pisztolyt, majd elkezdtem a műszerfalra lőni. Sikerült és elkezdett zuhanni a sikló. Na jó lassan nekem is nagyon elegem van a zuhanásból! Leugrottam és bukfencezve elterültem a földön. Legszívesebben fel sem keltem volna úgy fájt minden porcikám. Tényleg gyakorolnom kell az érkezést... De lenyeltem most minden fájdalma felkeltem és tovább most már futva üldöztem nőt. A nép megnehezítette ezt, egyfolytában lökdösődnöm és kerülgetnem kellett mindenkit. Egy kocsmába rohant. Követni akartam, de valaki megállított.
-Anakin-kiáltotta a mesterem.
-Bement ebbe a klubba mester-mutattam.
-Türelem-nézett a szemembe-Használd az Erőt-hű, de elegem van már ezekből a "mondásokból"-és gondolkozz.
-Igenis mester-válaszoltam. Odaadta a fénykardom. Legalább az megvan.
-Ez a lézerkard az életed-ismételte. Kb ezredjére.
-Felfogtam mester-forgattam a szemem.
-Miért érzem úgy, hogy te fogsz a sírba vinni?
Ennél a gondolatnál hideg érzés futott bennem. Ránéztem a hősre aki előttem volt végig és csak nézte eltorzult, haldokló arcomat. Egy könnycsepp folyt végig bennem. A lelkemben, a szívemben. Obi-Wan mindig is érezte...
Persze tiltakoztam akkor ezért a mondatért. Mit sem sejthettem arról, hogy ez igaz is lesz. Hogy amivé válok minden eddigi boldog érzésemet ködbe taszítja. De nem akarok a gondolataimban egy nagyot ugrani.
A további részleteket nem gondoltam át ennyire részletesen. Emlékszem ahogy bementünk mesteremmel abba a helybe, az alakváltó nő le akarta lőni Obi-Want, de aztán levágta a kezét, kivittük a kocsmából...
-Tudod kit próbáltál meggyilkolni?-kérdezte nyugodt hangon Obi-Wan.
-A Nabbo-ról jött szenátort-nyökögte fájdalmaival küszködve.
-Ki bérelt fel rá?-a mesterem már ezt görcsösebben kérdezte.
-Csak egy munka volt-lihegte. Közbeszóltam.
-Ki bérelt fel, áruld el-suttogtam, de nem válaszolt így ráordítottam-MOND MÁR!
-Egy fejvadász a neve...-nem tudta befejezni a mondatát, mert egy méregnyíl megölte. Ránéztünk a gyilkosra. Mandalori páncélt viselt. Ő a fejvadász...

Mindenki jól ismeri Anakin Skywalkert, a Star Wars legjelentősebb karakterét. Mindenki látta, hogy mi történik vele, de kevesen tudják, hogy miket érezhetett akkor. Ezt az oldalt azért készítettem el, hogy 2 oldalról figyelhesd a történteket. Az egyik oldalon, mintha most történne, de a másik oldalon egy visszagondolás a múltba. Darth Vader nincs többé, Anakin újra feléledt. Ám mielőtt meg is halna átgondolja vajon hol szúrhatta el. Ez a gondolatsor azon a bizonyos napon kezdődik mikor 4 alak megjelenik Watto boltjában és feldöntik a kis Anakin életét. Itt találkozott először Padméval, itt látta meg először mesterét, Obi-Want és itt kellett először választania. Édesanyja vagy egy teljesen új élet, jedi padawanként. Itt kezdődött minden, így innen gondolja át életét részletesen az idős Anakin Skywalker. De vajon sikerül megértenie? Sikerül elfogadnia, hogy pár perccel ezelőtt még egy Sith Nagyúr volt? Vagy vége mindennek? Anakin Skywalker soha többé nem fogja szeretni önmagát?

2. rész

Az első gondolatok

Jól emlékszem, azokra a pillanatokra mikor Obi-Wan tanított. 14 éves voltam, mikor már átrágtam magam az egész Jedi Kódexen már megvolt az álmaimban látott fénykardom és lett egy apám. Obi-Want már akkor apámként tiszteltem. Vagyis akkor is már elég önfejű voltam, de a mesteremet valamiért... vele csak akkor álltam szemben ha már tényleg nem bírtam ki, hogy ne mondjam el, hogy nem értek valamivel egyet... és volt jó pár ilyen. De általában megértettem. Biztos, hogy nem rólam kell példát venni, de ezt az életem során be is bizonyítottam. Padawanok közül sem én voltam a legjobb... 12 voltam mikor komolyabban rátértünk arra, hogy én vagyok a Kiválasztott. Az az érzés, amit akkor éreztem és rájöttem arra, hogy ez mekkora teher. Nem akartam. Volt egy időszak mikor haza akartam menni. A Tatooinra, édesanyámhoz. De nem engedtek. Így inkább kitöröltem magamból az egész Kiválasztott izét és próbáltam magamra úgy tekinteni, mint egy átlagos jedi. Sokszor nem úgy éreztem magam. A mesterek is bizonytalanok voltak bennem. 14 évesen. 14 évesen már teljesen máshol járt az eszem...
Obi-Wan elvitt egy sötét terembe és valami hologrammot mutatott. A galaxisról. Sokszor láttam már, de most mintha megérintett volna valami.
-Mester, ez melyik bolygó?-kérdeztem és rámutattam egyre. A több ezerből valamiért az az egy fogott meg. Mit sem sejthettem akkor arról, hogy ott az életem során történni is fog valami...
-Ó, az... az a Mustafar. Az egész egy nagy láva, semmi sincs ott ami érdekes lehetne-sóhajtott. Én tovább bámultam azt a kis gömböt. Lehunytam a szemem és a gondolataimba mélyedtem. Obi-Wan látta, hogy koncentrálok nem zavart meg. Egy lávás helyet láttam. Sehol senki. Várjunk csak ott! Ott van egy kiálló sziklaszerűség. 2 alak vív egymás ellen, de nem látom kik ők. 2 kék fénykard... aztán hirtelen minden eltűnt és egy fekete maszkos alakot láttam. Kinyitottam a szemem. Ennyi volt a látomás.
-Mit láttál, Anakin?-kérdezi rémülten a mesterem mikor meglátta, hogy hulla sápadt vagyok.
-Nem tudom-néztem rá őszintén-valami szörnyűt, de nem tudom mi volt az!-mondtam lihegve.
-Tényleg nem tudod mit láttál?-kérdezi ismét.
-2 jedi harcol egymás ellen. Ott, a Mustafaron! Oda kell mennünk!
-Anakin, ez csak egy látomás, az se biztos...
-Mester! Láttam! Tudom, hogy ott vannak!
-Nem mehetünk oda csak úgy!-kezdte elveszíteni a türelmét.
-Miért nem?-kiáltottam vissza.
-Honnan tudod, hogy ez tényleg megtörténik? Vagy, hogy egyáltalán most?
-Én...nem tudom, mester-dőltem neki a falnak aztán végigcsúsztatva a hátam leültem. Obi-Wan leguggolt mellém.
-Nyugodj meg ifjú padawan. Ha meg is történik az amit láttál, akkor azt a sors akarta így. Gondolj bele inkább, hogy te soha ne fordulj a jedik ellen. Semmi értelme nem lenne. És miért hiszed azt, hogy egymás ellen harcoltak és nem csak gyakoroltak-nézett rám. Elgondolkoztam aztán eszembe jutott a fekete alak.
-Mester, te magad mondtad, hogy semmi érdekes nincs a Mustafaron csak láva, akkor miért mennének oda gyakorolni?
-És harcolni?-kérdezte vissza. Ügyes.
-Mester, fogalmam sincs. De azok ott igenis harcoltak, tudom!
-Honnan? Miért vagy ennyire biztos ebben?-Obi-Wan mélyen a szemembe nézett. Ó, hogy utálom mikor olvas a gondolataimban!
-Anakin, te félsz-nézett rám. Igen féltem! Az a fekete alak mintha a lelkembe hatolt volna és betöltött félelemmel. Rémisztő volt.
-Figyelj ide, Anakin! Nem szabad félned, érted? Egyáltalán mi volt ennyire félelmetes? 2 párbajozó jedi? Értem, ha rosszul viseled. De nyugodj meg ilyen nem történhet. A jedik nem ilyenek.
Felálltam hátat fordítva Obi-Wannak. Nem akartam elmondani neki a fekete alakot. Megálltam a kis bolygó előtt aztán elővettem a fénykardom. Csak néztem.
-Mester, mi van ott?-kérdeztem.
-Tessék?-kérdezte azonnal vissza. Sóhajtottam egyet.
-Mi van a Sötét Oldalon?-mondtam ki továbbra is a fénykardomat nézve. Hallottam ahogy ő is feláll. Nem fordultam felé.
-Ezt... ezt, hogy érted?-éreztem benne a döbbenetet. Szerintem mindenre fel volt készülve de erre nem.
-Már mindent tudok a jedikről. De a Sötét Oldalról még soha nem mondott senki semmit. Csak azt, hogy kerüljem, meg, hogy a félelem, a harag, a gyűlölet mind odavezet. De ezzel le is tudtátok. Komolyan kérdezem-itt megfordultam és a szemébe néztem-Mi van a Sötét Oldalon?-kérdeztem ismét és megkönnyebbültem. Kimondtam.
Ahogy ott néztük egymást, mint mester és tanítvány különös volt. Láttam Obi-Wanon, hogy nem tud mit kezdeni. Lehunytam a szemem és az érzéseire összpontosítottam. 14 éves, de nagyon erős voltam. Ha Obi-Wan egyszerűen szabadjára engedte az érzéseit én azokat 14 évesen is megéreztem. Akkor is. A gondolatai Qui-Gon halálára irányult és arra a fura piros kardos lényre. Ő egy sith volt. Feltörtek bennem az 5 évvel ezelőtti érzések. Ahogy Obi-Wan kijött és mi megtudtuk, hogy mestere meghalt. De az a sith is. Obi-Wan ölte meg.
-Te már legyőzted a Sötét Oldalt?-kérdeztem tőle. Elmosolyodott és megrázta a fejét.
-A Sötét Oldalt én legyőzi nem tudom. Mindig lesz Sötét Oldal, Anakin.
-Kik azok akik áttérnek?
-Az elbukott jedik. Azok akik féltek. Ezért fontos, hogy kitöröld magadból a félelmet. A ragaszkodás, a tudatlanság félelme mind oda vezet! Én is tudni akartam az Erő Sötét Oldaláról. Qui-Gon ugyanezt mondta nekem, így én is csak ennyit mondhatok neked-mondta nyugodtan.
-De te már harcoltál egy sith-tel és meg is ölted-néztem rá. Tényleg azt akartam, hogy mindent mondjon el, amit csak tud.
-Gyere, ifjú padawan-mondta, kikapcsolta a hologrammot így újra világos lett, mi meg leültünk az asztalhoz.
-Milyen, megölni egy sith-et?-kérdeztem kíváncsian.
-Nem volt jó érzés az egyszer biztos-nevetett fel-Lehet, hogy megöltem, de azt a csatát nem én nyertem-fordította komolyabbra a szót-nem úgy öltem meg, mint ahogy egy jedinek méltó.
-Miért, hogy lenne méltó? Vagy fegyvertelen volt és úgy történt?-néztem rá.
-Nem, nem volt fegyvertelen. De a bosszúvágy volt az ami vezérelt. Nekem végig kellett néznem, ahogy Qui-Gon meghal. Megijedtem és bosszút akartam állni. Gyűlöltem őt. Nem a fény vezérelt engem akkor. De azóta én is sokat tanultam főleg tőled!
-Tőlem? Mit tettem én 5 év alatt, ami annyira megváltoztatott volna téged?-nevettem fel.
-Tudod Anakin nem csak a padawanok tanulnak a kiképzésük során. Talán majd egyszer megtudod milyen a mesterek sorsa-mosolygott őszintén rám.
Hát soha nem tudtam meg. Nem lettem mester hála magamnak... Bánom is. Elég sok mindent megtapasztaltam az élete során, aminek mindjárt vége, de ezt nem. Nem lehetett azt mondani soha, hogy Skywalker mester. Most, ahogy haldoklom gondolok bele, hogy mit is hagyhattam ki. Az előttem ülő alakra néztem. Ő. Őbelőle még lehet Skywalker mester...
Hihetetlen, hogy nem jöttem rá mindenre akkor. A két párbajozó jedi a Mustafaron, a két kék fénykard... az a fénykardom is már halott. Talán nem is baj. Hisz azzal a karddal rengeteg szörnyűséget tettem. El kellett tűnnie... És a fekete alak. Nem csak olyan volt, mintha a lelkembe hatolt volna. Nincs mintha... pont olyan volt. Mindig is a lelkembe akart furakodni. Míg végül megtalálta az alkalmas pillanatot. A fekete alak nem én voltam. Egy teljesen idegen alak. Ahogy végignéztem magamon, nagyon idegenkedtem attól amit láttam. Nem én vagyok ez. Anakin Skywalker, nem ez a szörnyeteg. Bárcsak... bárcsak ezt az előttem lévő hősnek is bebizonyíthattam volna...
Bár a Sötét Oldal továbbra is kíváncsi voltam, nem nagyon foglalkoztam vele. A látomásomat is viszonylag hamar elfelejtettem és nem foglalkoztam vele. Obi-Wan mindig is jó mesterem volt. Szerettem őt nagyon sok kalandon végigmentünk. Aztán eljött a "nagykalandok" kezdete. Amikor eljött a hír, hogy újra láthatom Padmét, aki az álmaimba mindig befurakodott és már nem a Naboo királynője. Padmé szenátornő.
Nekünk, Obi-Wannal volt a feladatunk megvédeni őt, mert merényletet indítottak ellene. Arról akkor fogalmam sem volt, hogy ezzel kerekestül megváltozik az életem. Padmé soha sem úgy volt a szememben, mint gyermekkori barátok...

1. rész

A fogatverseny

Az utolsó tisztításokat végeztem a fogatomon. Elkezdték bemondani a neveket. Mosolyogtam, bár az nem volt őszinte... Még soha nem volt ekkora teher a vállamon egy ilyen versenyen... egy kicsit elbizonytalanodtam. Mi lesz ha megsérülök vagy még rosszabb, ha veszítek? Akkor soha nem jutnak el innen Qui-Gonék. Még szerencse, hogy nem így történt. Édesanyám is aggódott értem. Megígértem, hogy óvatos leszek. Bár ilyen versenyeken nem lehet ilyet ígérni... Qui-Gon odajött hozzám. Érezte bennem a bizonytalanságot.
-A jelenre koncentrálj-mondta-ne töprengj, bízz az érzéseidben.
-Rendben-sóhajtottam és elvettem tőle a sisakom.
-Az Erő legyen veled-tette a vállamra a kezét majd elment. Az Erő? Mi az az Erő? kérdeztem magamtól, de nem volt már idő ezen töprengeni. Megjelent Jabba és elkezdődött a verseny. Mindenki elindult csak az én fogatom robban le.
-Ne, ne, ó, ne!!!-mondtam. Mindenki röhögött rajtam, de nekem meg kellett őriznem a hidegvérem. Elindítottam az egész járművet újra. Végre elindult, de még be kellett érnem a többieket. Nagyon izgultam és csak Qui-Gon szavai csengtek bennem. "A jelenre koncentrálj. Ne töprengj, bízz az érzéseidben." Pár másodpercig lehunytam a szemem és megnyugodtam. Valami meleg érzést éreztem a mellkasomban. Majd hirtelen kinyitottam.
-Adjunk nekik!-mondtam, bár senki nem hallotta. A többes szám rám és a fogatomra értendő. Egyre több versenyzőt előztem meg, de messze volt még Sebulba. Dühös voltam rá. Mindenáron le akartam győzni. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy megint győz. Egyre nehezebb volt előzni. De Qui-Gon szavai miatt mindig azt tettem ami legelőször az eszembe jutott. Váratlan előzéseket csináltam, láttam a döbbeneteket a mellettem lévő lényeken akiket épp előztem. Már a 3. hely. Ott van Sebulba látom! De, de ez meg mi??-kérdeztem magamtól, ugyanis az előttem lévő fogat váratlanul felrobbant és nagyobb roncsdarabokat kellett kikerülnöm. Megpördült velem a világ. Elkezdtem nagyon gyorsan forogni köre-körbe. Végre leállt, de többen megelőztek. Ne már. De nem volt idő ezen töprengeni. Gyorsan megoldottam a problémát. Újra tökéletesen működött a fogat. Izgulni se volt időm. Lemaradtam és fel kellett hoznom a hátrányomat. Egyszerű elhatározásokkal nyomultam előre. 2. hely. Már csak én és Sebulba. Az utolsó kör jön. Gyerünk Anakin! Menni fog. Most vagy soha! Szorosan Sebulba mögött mentem. Kerestem, hogy hol, mikor tudom megelőzni. Végül mellé kerültem. A hatalmas fogatjával elkezdett kitaszítani a szikla felé. Egyre jobban éreztem, hogy ha nem találok ki valamit gyorsan akkor nem csak elveszítem a versenyt, hanem meg is halhatok. Kitaszított én meg felrepültem a magasba. Itt a vég-gondoltam. Egy ötlet villant meg bennem. Talán az előnyömre tudom fordítani, ezt a gonoszságot. Kikapcsoltam a turbókat és fékeztem. Majd gyorsan mindent bekapcsoltam és felhúztam a gépem, megelőzve a döbbent Sebulbat. Látom a célt! Ez a célegyenes! Már nem engedhetem, hogy megelőzzön! Próbáltam előtte haladni egy kis rést se hagytam. De...? Ez már megint mi? Csak azt láttam, hogy a műszerfalam negatívot mutat a bal rakétámnál. Odanéztem. Ég. Lelassult a fogat. Sebulba megelőz. Innen már lehetetlen behozni. Ott a cél én meg szép lassan megállok. Elvesztettem mindent. Ránéztem a negatív műszerfalamra. Várjunk csak. Lehet, hogy még nincs minden veszve! Elkezdtem átalakítani. Bezártam a nyílást ahonnan a lángok jöttek, majd egyenlőre tettem a két turbót. Sikerült. Újra gyorsulok! Pozitív a műszerfal! Csak szépen, nyugodtan. Megint Sebulba mellett vagyok. Már tisztán látom a célt!. De ez a ronda söpredék már megint nekem jön. Hála neki összegabalyodtunk. Az ő fogatja a hosszabb és a nagyobb ha így érünk célba ő győz! Sikeresen "lecsatlakoztam" róla. Csak annyit láttam, hogy elmegyek mellette aztán bummm... Szívesen hátranéztem volna, hogy mégis mi történt vele, de nem volt rá idő. A legnagyobb sebességre kapcsolva száguldottam a cél felé. Győztem! Komolyan győzni fogok! Itt már senki nem állíthat meg. Leírhatatlan boldog voltam mikor célba értem. Magam sem hittem el. A közönség tombol. Mindenki odarohant hozzám. Láttam a mosolyt, a boldogságot az arcokon. Én voltam a legboldogabb. De akkor még nem tudtam semmiről. Soha nem gondoltam volna, hogy mi lesz belőlem. Ha lenne egy időgépem visszamennék az időben és azt mondanám a kis énemnek, hogy akármit mondanak vagy kérnek tőle ne hagyja ott édesanyját. Akkor talán nem történt volna meg mindez. Amivé váltam, ami lettem... de akkor még mit sem sejtve boldog voltam.
Hazafelé Qui-Gon a kezembe adott egy zsákot. Kinyitottam. Életemben nem láttam még ennyi pénzt!
-De jó! Anya eladtuk a fogatott, nézd mennyi pénzünk lett-rohantam hozzá és kiöntöttem a zsák tartalmát az asztalra.
-Ez hihetetlen!-válaszolta boldogan.
-És Anakin szabad ember-mondta ki Qui-Gon. Jól hallottam? Azt mondta, hogy szabad vagyok? Nem vagyok többé rabszolga? Valóra válthatom minden álmomat? Az lehetetlen!
-Micsoda??-kérdeztem döbbenten.
-Nem vagy már rabszolga-mosolygott rám.
-Hallottad mit mondott, anya?
-Most valóra válthatod az álmaidat-nézett rám és láttam rajta, hogy boldog. De valami más is ott volt. Egy könnycsepp...-elviszi magával? Jedit nevel belőle?-kérdezte Qui-Gontól.
-Igen. Figyelj ide Anakin. Nehezen és kemény munkával válhatsz csak jedivé.
-Akkor is akarom! Kiskorom óta erről álmodok! Anya, ugye elmehetek?-kérdeztem félénken.
-Anakin-nézett a szemembe-az életedről neked kell döntened.
-El akarok menni-mondtam ki. Láttam édesanyámon, hogy szomorú, de tiszteletben tartja a döntésemet.
-Menj készülődni-mondta a jedi. A szobám felé rohantam amikor eszembe jutott valami.
-És Anya? Ő is velünk jön?
-Sajnos nem. Ne haragudj Anakin.
-Akkor inkább én se megyek.
-Anakin-húzott magához anyám-én nem mehetek el. A jövőm ide köt. Most menj. Siess-mondta én meg szomorúan, a gondolataimmal együtt a szobámba mentem. Nem akarom itt hagyni anyámat... Nagyon fog hiányozni. De az álmaimat is el akarom érni... akkor is, ha mindet vele együtt képzeltem el. Ez volt az álmom. Bár soha nem gondoltam volna, hogy jedi lehetek. Mégis álmodtam róla. Esténként álmomban mindig láttam egy fénykardot. Egyedi volt. Mindig ugyanaz. Kék pengéjű.
Ahogy beértem a szobámba bekapcsoltam C-3PO-t. Elmondtam neki, hogy szabad vagyok és sajnos nem tudom befejezni őt, de majd megmondom anyának, hogy ne adja el. Elköszöntem tőle, felkaptam a táskám és elindultunk. Még visszarohantam anyámhoz egyszer. Tudtam, hogy nagyon fog hiányozni. Nem akartam itt hagyni őt. Még utoljára elbúcsúztunk. Elmondtam neki, hogy egyszer majd visszajövök érte és így is gondoltam. Azt felelte, hogy legyek bátor és soha ne nézzek hátra. Akkor még ezt nem értettem. Csak később... de akkor már mindegy volt. Végleg elindultunk Qui-Gonnal a hajójuk felé. Hihetetlen. Soha nem gondoltam volna, hogy ez fog történni. Futottunk. Éreztem Qui-Gonban, hogy nincs minden rendben.
-Várj meg, elfáradtam!-ziháltam.
-Anakin, feküdj!-kiálltot rám én meg úgy tettem. Gyorsan pörögtek az események. Egy sikló ment át felettem majd egy köpenye vörös fénykardos ráugrott Qui-Gonra.
-Menj fel a gépre!-kiáltotta én meg amilyen gyorsan csak tudtam rohantam a hajó felé. Mikor felértem furcsa alakokat láttam. Az egyik egy ifjú jedi volt, felismertem. Azonnal mintha minden gondolatát éreztem volna. Nagyon különös érzés volt.
-Qui-Gon bajban van-kiáltotta a pilóta.
-Felszállunk-felelte az ifjú jedi-arra ne túl magasan-mutatott a harcolók felé. Éreztem, hogy tudja mit csinál. Nem szóltam semmit csak figyeltem az eseményeket. Qui-Gon mikor feléjük értünk felugrott a hajóra mi meg gyorsan elhagytuk a Tatooint.

A Tatooin-on túl

-Nem esett bajod?-kérdeztem tőle mikor az ifjú jedivel hozzá rohantunk.
-Jól vagyok-válaszolta.
-Ki volt az?-kérdezte a másik jedi.
-Nem tudom-lihegett-de úgy harcolt, mint egy képzett jedi.
Éreztem bennük, hogy itt valami nincs rendjén és, hogy ez nem mindennapi esemény volt...
-És most mihez kezdünk?-kérdeztem.
-Reméljük, hogy leráztuk. Anakin Skywalker bemutatom Obi-Wan Kenobit-mondta mi meg kezet fogtunk. Valami szoros kötődést éreztem iránta. Mintha mindig is ismertem volna. De az lehetetlen.
-Szervusz-köszöntem-te is Jedi Lovag vagy?-kérdeztem a biztonság kedvéért, bár a választ tudtam előre. Ő csak mosolygott és bólintott.
Hihetetlennek gondolom most, hogy nem láttam semmit a jövőből. Akkor láttam meg először Obi-Want. Ezt a találkozást még most sem tudtam kiverni a fejemből. Soha nem is tudtam. Csak ezt önmagamnak sem akartam bevallani...
Egy szobában ültem. Jar-Jar velem szemben aludt. Féltem és nagyon fáztam. Elmerültem a gondolataimbn. Csak akkor eszméltem fel mikor Padme belépett.
-Mi a baj?-kérdezte kedves, gyöngéd hangon.
-Nagyon fázom-feleltem, ő pedig hozott egy takarót és betakart-a te bolygód meleg hely volt. De az űr hideg-mondta szomorúan. Láttam rajta, hogy baja van. Elmondta, hogy a királynő tanácstalan és, hogy a népe szenved. A Szenátusnak közbe kell lépnie különben nem tudja, hogy mi lesz...
-Ezt neked csináltam-nyomtam a kezébe egy medált.
Jól emlékszem arra a medálra. Mindig magánál tartotta. Sose veszítette el... sokat jelentett neki... de csak jelenett neki... most már csak jelentett...
-Nagyon szép-mosolygott-de nem emiatt fogok emlékezni rád. Sok minden megváltozik ha Coruscant-ra érünk. De n akkor is szeretni foglak.
-Én is szeretni foglak téged, csak tudod...
-Hiányzik édesanyád-fejezte be a mondatom.
Odamentem a pilótafülkéhez. Elmondta, hogy az egész bolygó egy nagy város. És, hogy Palpatine szenátor már vár minket.
Hallottam az amit mond, de nem arra figyeltem. Hihetetlen ez a bolygó. Hatalmas modern épületek, mindenféle jármű... én eddig csak a tatooini szegényházakat láttam. De ez... ez pont az ellentéte volt. Egy templomszerű épületre tévedt a szemem. Valami nagyon erőset éreztem onnan.

Coruscanton

Mikor leszálltunk kisétáltunk a hajóról. Én csak követtem és utánoztam a többieket. Két férfi előtt meg kellett hajolnunk. Gondolom fontos személyek voltak... Az egyik bemutatta a msik férfit, aki ezek szerint a főkancellár volt. Szóval aki beszélt az Palpatine szenátor...
Most, hogy újra belegondolok... a mellkasom is belerendül. Kisgyermek voltam és velem szemben állt ő. Palpatine... de mit sem sejthettem akkor még róla... senki nem sejtett semmit...
Míg a többiek beszélgettek én továbbra is a körülöttem lévő eseményeket figyeltem. Itt sohase áll meg az élet.
-Jelentést kell tennem a Jedi Tanácsnak. A helyzet sajnos még bonyolultabbá vált-mondta Qui-Gon amire én rögtön feleszméltem és megfordultam. Obi-Wanék rám néztek.
-Ani...Ani, gyere-mondta Padme Qui-Gon pedig mutatta a kezével, hogy menjek. Vettem az adást és otthagytam őket. Qui-Gont, Obi-Want és a főkancellárt. Beszálltunk egy járműbe és elhagytuk a leszállót.
Egy épületbe mentünk ahol Palpatine szenátor és Amidala királynő beszélgettek. Engem nem engedtek be hozzájuk így elindultam megkeresni Padmét. Nem találtam, majd mikor már végzett a királynő és a szenátor akkor mondta meg Amidala, hogy Padmé nincs itt, de átadja neki az üzenetemet. Tudtam, hogy nemsokára elkezdődik a kiképzésem és el akartam tőle köszönni... de nem lehetett, így szomorúan hagytam el a termet.
Kaptam egy szobát én meg leültem az ágyamra. Nem tudtam aludni. Folyamatosan aggódtam édesanyámért. Vajon mi lehet most vele? Arra ébredtem fel, hogy Qui-Gon belép a szobámba.
-Gyere velem, Anakin-mondta.
-Hova?-kérdeztem.
-Meg kell győznöd a Jedi Tanácsot, hogy jedi lehess. Le kell vizsgáznod.
-És mi lesz ha nem sikerül?-aggódtam.
-Csak bízz az érzéseidben és légy tisztelettudó-mondta és elindultunk.
Nagyon féltem. Nem értettem, hogy mi történik velem. Pár napja még a Tatooinon voltam és átlagosan telt az életem. De egyszer csak felbukkan pár alak és megváltoztatják az életemet? Vagy ez mégis, hogy működik?
Mikor beléptem a templomba csodálatos meleg érzés ment végig a testemben. Mindenhol jedik voltak. Még gyermekek is, mint én. Csak néztem mindenfele közben próbáltam lépést tartani Qui-Gonékkal. Egy ajtó előtt aztán megálltunk.
-Ide egyedül kell bemenned-mondta a Qui-Gon.
-Miért?-kérdeztem.
-Itt lesz a vizsgád-guggolt le mellém-csak bízz az Erőben és az érzéseidben. Meglásd minden jól fog alakulni-mosolygott bátorítóan-Az Erő legyen veled-köszönt el és Obi-Wannal együtt elmentek.
Kinyílt az ajtó én meg beléptem. Csak most döbbentem le leginkább. 12 jedi mester volt egy kör alakú teremben. Mindenki máshogy nézett ki. Mindenkinek meg volt a saját sajátossága. Ott volt egy kis, zöld, öreg lény. Azonnal tudtam, hogy ő a legbölcsebb jedi lehet. Egy barna bőrű, kopasz férfi ült bal oldalán. Lehetett látni rajta, hogy nagyon megfontolt és nagyon tiszteletben tartja a követeléseket és a törvényeket. A kis, zöld lény jobb oldalán pedig egy Cerean fajból származó, szintén idős jedi mester volt. Ők 3-an néztek ki a legnagyobb Jedi Lovagoknak.
-Üdvözölünk, ifjú Skywalker-mondta a kis lény én meg feleszméltem az ámulásból és gyorsan meghajoltam.
-Én is üdvözlöm önöket-mondtam.
-Már túl idős-nézett a barna bőrű férfi a kis zöldre.
-Igen, látom. Hmm... Érzem benne. Nagy benne az Erő-válaszolta-engem Yoda-nak hívnak, ő pedig Mace Windu mester. Windu fog levizsgáztatni.
-Értettem, Yoda mester-mondtam és nagyon koncentráltam. A Tatooinon soha nem kellett tisztelettudóan viselkedni. Mindenki goromba volt a másikkal.
És elkezdődött. Windu mester fogott valami szerkentyűt nekem meg ki kellett találnom, hogy mi van rajta. Ez egyszerű volt. Hallgattam Qui-Gonra és azt mondtam ami legelőször az eszembe jutott. Mikor az összesre válaszoltam Windu Yoda felé fordult és bólintott.
-Hm... hogy érzed magad?-kérdezte az öreg jedi mester.
-Fázom, uram.
-És félsz is?
-Nem, uram-hazudtam. Nagyon féltem. Egyfolytában édesanyámra gondoltam.
-Ismerünk. Vigyázz.
-Figyelj az érzéseidre-mondta Windu mester.
-Sokat gondolsz az édesanyádra-nézett rám a Cerean, akiről később kiderült, hogy Ki-Adi-Mundinak hívnak.
-Mert hiányzik-vágtam vissza. Kezdtem elveszíteni a türelmem. Egyáltalán nem értettem, hogy anyámnak mi köze van a vizsgához.
-Félsz, hogy elveszíted, hm?-kérdete Yoda.
-Miköze ennek a vizsgához?-mondtam ki.
-Nagyon is sok. A félelem a Sötét Oldal kapuja. A félelem dühöt szül, düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt és szenvedést-na ebből már tényleg nem értettem semmit. Csak most értem. Csak most-benned nagyon sok félelmet érzek-fejezte be Yoda.
-Hívják be Qui-Gont és Obi-Want-mondta Windu mester.
Olyan világos már minden. Nem értem akkoriban miért nem értettem. "A félelem a Sötét Oldal" kapuja. Igen, most már tudom. Teljesen egyértelműnek látszódik, mégsem az. És nekem ezt tapasztalnom kellett. 9 éves voltam. Egy 9 éves kisffú aki előtt áll az élet. És elveszett 3 szóban. Félelem és Sötét Oldal...

Most eldől

-Valóban átjárja az Erő-mondta Yoda mester, mikor Qui-Gonék megérkeztek.
-Szóval jedi lesz?-kérdezte Qui-Gon én meg nagyon figyeltem. Most eldől...
-Nem...nem lehet jedi-válaszolta Windu mester én meg elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Nem?-tette csípőre a kezét Qui-Gon. Dühös voltam Windura. Dühös voltam mindenkire. Csak Qui-Gon állt mellém...
-Már túlkoros.
-Ő a Kiválasztott ezt ti is tudjátok-mondta én meg már teljesen elveszítettem a fonalat... nem értettem most mi a csuda folyik körülöttem?!
-Hm...A jövője ködbe burkolózik-mondta Yoda.
-Majd én kitanítom-vállalta el Qui-Gon, mire éreztem valami döbbenetfélét és csalódottságot. Nem magamban nem is a mesterekben. Ez Obi-Wan érzelmei voltak. A szemem sarkából ránéztem. Ő se értette, hogy mi történik...
Qui-Gon a vállamra tette a kezét. Magabiztosságot éreztem benne.
-Anakin az én padawanom lesz.
-Már van egy növedéked Qui-Gon-felelte Yoda-Nem taníthatsz egyszerre kettőt!
-Tiltja a kódex-vágta rá Windu mester. Már nem érdekelt, hogy nem értek semmit. Csak figyeltem és hallgattam.
-Obi-Wan már felkészült-mondta higgadtan.
-Felkészültem a próbákra-ébredt fel Obi-Wan is.
-Mi döntjük el mikor állsz készen, padawan-válaszolta a zöld jedi mester. Tudtam, hogy ez nem esik jól Obi-Wannak.
-Kissé önfejű-mondta még mindig higgadtan Qui-Gon-de ha kiismeri az Élő Erőt, jó jedi lesz...Tőlem már nincs mit tanulnia-láttam, ahogy Obi-Wan ránéz mesterére. Tudtam, hogy azt gondolja, hogy Qui-Gon többre tart engem mint őt. Meg akartam neki mondani, hogy ez nem így van, de nem értettem semmit az egészből és úgy láttam jobb ha hallgatok.
-Az ifjú Skywalker sorsáról később döntünk-mondta Yoda.
-Most nem ez a legfontosabb dolgunk-folytatta Windu mester mire ránéztünk-a Szenátus új főkancellárt választ, a királynő pedig hazautazik. Ez nyomást gyakorol...-eddig tudtam figyelni, mert a gondolataim máshova vándoroltak. Ha a királynő visszamegy a Naboo-ra az azt jelenti, hogy Padmé is elmegy... én meg lehet, hogy nem leszek Jedi Lovag és akkor mi lesz velem...? Talán elmegyek én is a Naboo-ra... de akkor sem tudom teljesíteni az álmomat. Pilóta akartam lenni, mert nem gondolhattam, hogy jedi is lehetek. De így történt és én örülök ennek. Én akarok lenni a leghatalmasabb jedi és fel akarom szabadítani a rabszolgákat!
Itt volt velem az első bökkenő. Én akartam a leghatalmasabb jedi lenni... kiskoromban is bennem volt a hatalomvágy mégsem vettem észre. Nem is tudtam akkor még, hogy ez rossz dolog. A tanításom alatt, pedig mikor mondták, akkor tudomásul vettem, de nem tudtam, hogy a hatalomvágy bennem is megvan. De bennem is megvan...
-Az Erő legyen veled-mondta Yoda mire feleszméltem. Nem tudom miről beszélgettek, de úgy láttam, hogy Qui-Gonnak címezte a mondatát. Meghajoltunk és kimentünk a teremből.
A hajónál megjavítottam R2-t és közben hallottam, ahogy Qui-Gon és Obi-Wan rólam beszélgetnek. Nem hallottam mit, de mikor Obi-Wan elment odaléptem Qui-Gonhoz.
-Qui-Gon mester nem akarok bajt hozni rátok-néztem rá őszintén.
-Nem hozol bajt-guggolt le elém és megérintette a vállam-Nem taníthatlak-nézett mélyen a szemembe-ezért az kérem figyelj inkább és sose feledd, amire figyelsz az a világod. Maradj mellettem, akkor nem lesz baj.
-Tudod mester...hallottam, hogy Yoda midikloriánokról beszél. Mond meg kérlek, mik azok a midikloriánok?
-A midikloriánok az Élő Sejtekben lakó mikroszkópikus méretű lények.
-Bennem is laknak?
-Igen, a sejtjeibe-mondta majd felszálltunk a hajóra.
Örülök, hogy én is mehetek a Naboo-ra. Így még nem kell elbúcsúznom Padmétól. Viszont nem lehetek jedi, ezt tudomásul kell vennem.
Felszállt a gép én meg csak néztem a távolodó Coruscantot. Valahogy mégis azt éreztem, hogy ez a bolygó fontos lesz számomra...

A Naboo-n

Mikor leszálltunk Jar Jar azonnal a vízbe vetette magát. Én a királynő és Padmé közelében maradtam, bár engem nem avattak be a részletekbe. Én nekem csak az volt a dolgom, hogy figyeljek. Így csak figyeltem. Láttam, ahogy Obi-Wan és Qui-Gon miközben várják a gungant beszélgetnek. Az arcukról csak azt lehetett leolvasni, hogy mosolyognak. De én mást is láttam bennük. Qui-Gonban most először éreztem bizonytalanságot, Obi-Wannal meg nem volt minden rendben. Hideg volt. Csak ezt éreztem benne. Bár mindketten vidámnak tűntek kívülről egyikük se volt az. De ezt csak mi hárman tudtuk.
Jar Jar feljött a víz alól. Mindenki rá nézett. Nem hallottm mit mond, de azt leolvastam a szájáról, hogy nincsenek ott. Az, hogy kik, mik vagy egyáltalán hol nincsenek arról fogalmam se volt. Az ügyetlen gungan intett, hogy kövessük.
Elindultunk és egy rejtekhelyen találtuk magunkat teke gungannal. Körbenéztem. Mocsaras vidék. Őszintén nem így képzeltem el a Naboo-t. Megérkeztünk a nagyfőnökhöz, aki nem értette, hogy mit keresünk itt. Mintha dühös lenne Jar Jarra, hogy idevezetett minket. A királynő és a nagyfőnök elkezdtek beszélgetni.
-Azért jöttem, mert szövetséget ajánlok...-de már nem tudta Amidala királynő befejezni a mondatát. Padmé lépett elő.
-Kicsoda ez?-kérdezte a nagyfőnök.
-Én vagyok Amidala királynő-mondta ki Padmé. Vagy Amidala királynő. Várjunk csak... most mi van??? Kérdőn néztem össze-vissza. nem értette senki, hogy már megint mi történik-Ő a hasonmásom-folytatta-a védelmezőm, leghűségesebb testőröm. Sajnálom, hogy megtévesztettelek, szükséges óvintézkedés volt-én még mindig nem értettem. Nagyon furcsa arcot vághattam. Most engem becsaptak? Padmé végig hazudott? De... de én bíztam benne!-Nem minden értünk egyet-mondta Amidala még mindig higgadtan-Népeink mindig békében éltek. A szövetség elpusztította mindazt amit együtt felépítettünk...-még mondott pár szót, de én leragadtam ott, hogy Padmé Amidala királynő. Megpróbáltam megérteni. Lehet, hogy nem volt más választása... Ha a szövetség vagy az a piros kardos jediféleség miatt tette. Vagy bánom is én, hogy kik miatt. A lényeg, hogy kezdtem megérteni őt...
-Kérlek segíts nekünk-nézett az álcázott királynő a nagyfőnökre-nem is kérlek, könyörgök-térdelt le. Hűha...-Alázatos szolgáid vagyunk-a többes számra már mindenki letérdelt, így én is azt tettem-A sorsunk a te kezedben van.
-Hm...-gondolkozott a nagyfőnök. Én továbbra is csak forgolódtam és nagyon figyeltem. Egyszer csak heves nevetésbe tört ki. Azt mondta, hogy segít nekünk. Vagyis azt hiszem ezt mondta, mert elég furán beszélt. De körülöttem mindenki mosolygott és "juhúzni" kezdtek.
Egy nagy rétre mentünk, ahol volt pár arc szerű szikla. Azok voltak az erődeink. Mindegyikben volt 1 gungan. Az én feladatom az volt, hogy szóljak, ha jönnek. Így egy ilyen "arcszikla" előtt álltam.
-Közelednek-kiáltotta az egyik gungan.
-Szólok!-kiáltottam vissza és gyorsan odafutottam Qui-Gonékhoz-Jönnek!
-Hála Istennek!-mondta Padmé. Az őrök, akik most kémekként és információval értek vissza elmondta, hogy nagyon sokan vannak a szövetségiek és sokkal erősebbek. Nem nyerhetünk. Padmé ezzel nem értett egyet. Hologrammon megmutatta a tervét és megkérdezte Qui-Gontól, hogy mit szól hozzá. Én is kérdőn ránéztem. Nem értek ilyen stratégiákhoz, de ez tetszett.
Qui-Gonnak az volt a gondja, hogy elterelő hadműveletnél sok gungan vesztheti életét. Körbenéztem. Én se akartam, hogy bajuk essen. De a nagyfőnök azt mondta, hogy a gunganek megteszik amit kell. A királynőre néztem. A droidvezérlőt célozta meg. Azt gondolta, hogy az összes pilótáját felküldi, hogy kilőjék.
-Jól átgondolt terv-válaszolta Qui-Gon. Elmosolyodtam-de igen kockázatos. Lehet, hogy a vadászok fegyverei kevésnek bizonyulnak...
-És van még valamit-szólalt meg most először Obi-wan. Eddig ő is csak figyelt-Ha a helytartó megszökik újabb droidhadsereggel tér vissza.
-Épp ezért nem engedhetjük, hogy megszökjön-mondta egyszerűen Padmé-Ezen múlik minden-Qui-Gonra néztem utána újra a királynőre. Kíváncsi voltam erre mit szól a jedi mester.
-Legyen-sóhajtotta végül.
A gunganek a mocsárhoz indultak mi meg a városba. Mikor odaértünk Qui-Gon a vállamra tette a kezét.
-Odabent keress egy búvóhelyet-mondta én meg bólintottam. Nem akartam elbújni, segíteni akartam. de szót fogattam.
-Jó-bólintottam továbbra is hevesen. Kirázott a hideg. elkezdtem félni. Félteni őket.
-De ott maradj-tette fel a hüvelykujját. Nem láttam semmit, csak, hogy bumm, puff aztán elkezdtünk rohanni. Szorosan Obi-Wanék mellett mentem, akik aktiválták a fénykardjukat és visszaverték a lövéseket. Aktivált fénykardot csak álmomban láttam és a Jedi Templomban, de harc közben még soha. De nem tudtam ámulni, mert futni kellett. Bementünk egy leszállóhoz én meg az egyik gépbe bújtam. Mikor már nem voltak droidok sehol Panaka kapitány megszólalt.
-Vörös szakasz, kék szakasz, mindenki! Utánam!
-Hé várjatok meg!-kiáltottam. Mindenképp segíteni akartam.
-Te maradj ott ahol vagy! Ott nem eshet bajod-parancsolt rám Qui-Gon.
-De, hát...
-Maradj a gépen!-mutatott fenyegetően, majd elmentek. Vagyis mentek volna, mert ahogy kinyílt az ajtó a vörös fénykardos jelent meg.
-Őt bízzák ránk-mondta a jedi mester a többiek meg ketté váltak és elrohantak. Mindhárman levették a köpenyüket, utána meg haláldroidok jelentek meg. A királynőéket célozták.
-Csinálnunk kéne valamit R2-mondtam, mert nem bírtam a tehetetlenséget. A három alakra néztem. A fura lény aktiválta a fénykardját, mire Qui-Gon és Obi-Wan is így tett. A piros kardosnak 2 pengéjű fénykardja volt. Az egyik és másik oldalon... Elkezdődött a harc.
Megpróbáltam lőni, de bekapcsoltam a gépem és felszálltunk.
-Hoppá, ez nem az. Lehet, hogy ez-nyomtam le egy kart, mire elindultunk előre-várjunk, megvan-megfogtam egy másik kart, magam felé húztam és megnyomtam. Elkezdtem lőni. Sikerült. Mind a 3 haláldroidot kilőttem. Robotpilótára kapcsolt a jármű. Már nem én vezettem a gépet.
-Próbáld kikapcsolni-mondtam R2-nak és felvettem a sisakot. Egyre magasabbra szálltunk. Hihetetlen, most komolyan pilótának éreztem magam! Az űrbe értünk. Gyors pillantást vetettem a Naboo-ra és elmosolyodtam. De mikor visszafordultam megláttam valamit.

Ez lehetetlen!

-Oda nézz-mondtam R2-nak-ott vannak, oda visz minket a robotpilóta-mutattam. Ott is folyt a csata. Már nem voltunk olyan messze, hallottam ahogy robbannak fel a járművek és láttam is. Gyönyörű volt mégis borzasztó.
Mikor odaértünk nagyon melegem volt és szövettségi droidokat láttam mindenhol. Vagyis gondolom azok voltak, mert lőttek rám és máshogy néztek ki, mint a Naboo-i hajók.
-R2 kapcsold ki ezt az öngyilkos robotpilótát!-kiáltottam-Sikerült R2-pillantottam a műszerfalamra, ami kék lett-akkor most egy balkanyar. A kis droid csipogott valamit. Fura volt, mintha érteném azt amit mond.
-Visszamenni? Qui-Gon azt mondta, hogy maradjak a gépben és a parancs az parancs.
Hát igen... kiskapu. Már a természetemhez tartozott, hogy kihasználjam a kiskapukat. Mikor, hogy sült el. De mindig is vakmerő voltam és szerettem kockáztatni. Emlékszem ez a tulajdonságom híres lett bennem. Kockázatos volt velem harcolni. Akár velem akár ellenem. És ez mindig is így volt...
Nagyon sokan rám tapadtak. Emlékszem mikor esténként azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem pilótaként. Eszembe jutott az egyik trükk, amit dugóhúzónak neveztem el. Most élőben is megcsináltam, de nem tudtam lerázni őket.
-Tudom, hogy baj van, kapaszkodj-kiáltottam a kis droidnak. Eltaláltak!-Bekaptunk egyet!-elkezdtünk újra pörögni és egyenesen egy hangárba repültünk. Most tényleg csak az ösztöneim és a reflexeim segíthettek. Egyenesben tudtam tartani a gépet, de az előttem lévő dolgokat ki kellett kerülnöm-Próbálom megállítani, próbálom-győzködtem inkább magamat. Leért a gép a padlóra és nagy sebességgel mentünk előre, közben úgy szorítottam a féket, ahogy csak tudtam. Ha belemegyünk a falba végünk! Végül faroltunk egy nagyot, de időben megálltunk.
-Minden túlmelegedett-néztem a műszerfalra, miközben körbevettek a droidok-Ajajj, ebből baj lesz-sóhajtottam és elkezdtem gondolkodni. Egyszer csak valami nagyon hideg érzés fogott el. Fájt a mellkasom és alig kaptam levegőt. De nem volt időm ezzel foglalkozni, mert a műszerfal újra működött.
-Ez az újra van energiánk!-örültem fel-Kapcsold be a pajzsot-mondtam és elindítottam a gépet. Elkezdtem lőni mindenfelé, ugyanis mindenhol voltak droidok. 2 erősebb lövedék nem talált el egyet sem, így becsapódott a falba, ami felrobbant-Hoppá... Húzzuk el a csíkot-mondtam a megszeppent R2-nak, majd amilyen gyorsan csak lehetett elhagytuk a droidvezérlőt. Nagyon kellett sietni, körülöttem egyre több minden robbant fel. Gyerüüüünk...-bíztattam a gépet. Aztán bevillant a pár héttel ezelőtti fogatverseny. Az is kb ilyen volt. Verseny a halállal. Kiértem még pont időben.
-Húúúúúúúúúú-kiáltottam. Leírhatatlanul boldog voltam. El is feledkeztem arról a furcsa hideg érzésről... Csak arra gondoltam, hogy tudtam segíteni és nem csak bújócskáztam. És nekem hála sikerült. Győztünk. Csodálatos volt nézni ahogy felrobban az a hatalmas droidvezérlő. Mindenki boldog volt. Mindenki, éreztem! De... de egy valaki nem... egy valaki még mindig hideg volt. De akkor én azt nem éreztem már. Csak a boldogságot...

A győzelem áldozatokkal jár

Már mindenki összegyűlt. Csak Qui-Gonra és Obi-Wanra vártunk. Mi van ha legyőzte őket a piros kardos? Ha mindketten meghaltak? Mi lesz akkor velem? Nem az lehetetlen. Nem halhattak meg! Qui-Gon és Obi-Wan sokkal erősebbek, mint az a fura lény! A gondolataim csak körülöttük járt...
-Qui-Gonék még nem tértek vissza, felség-jelentette be Panaka kapitány.
-Keressék meg őket!-szólt vissza a királynő-És ha kell, segítsenek nekik!
-Értettem, felség-válaszolta Panaka-Kék osztag, kövessenek!
Mindenhol öröm volt az arcokon. Csak én és Padmé aggódtunk. Nem figyelt ránk senki, így odamentem hozzá. Most beszéltem vele először, úgy, hogy tudtam, hogy ő a királynő.
-Felség, szerinted jól vannak?-néztem rá aggódva. Ő csak rám mosolygott. Ez erőt adott.
-Biztosan. Tudnak magukra vigyázni ebben biztos vagyok-nézett rám kedvesen. Visszamosolyogtam rá.
-Figyelj, Anakin-vette komolyra a szót-Sajnálom, nem mondhattam el...
-Tudom, tudom-nevettem fel-biztonsági okokból.
-Igen-mosolygott rám még mindig. Szívesen beszélgettem volna még vele, de nem volt rá idő. Obi-Wan lépett elő. Egyedül, szomorúan. Odasiettünk hozzá, a királynővel.
-Qui-Gon?-kérdeztem, de nem akartam hallani a választ. Obi-Wanon csak egy könnycsepp folyt végig és szomorúan megszólalt.
-Kéne valami, amivel elszállíthatjuk...-kezdte, de elcsuklott a hangja. Qui-Gon meghalt. Az a Qui-Gon aki kiállt mellém, aki nem hagyott cserben, aki felfedezte bennem az Erőt... de az a Qui-Gon nincs többé. Meghalt. Nem bírtam ki, egyre több könny szökött a szemembe. A többieket is megrendített a halottak.
-Hozzanak egy hordágyat-kiáltotta a királynő, majd észrevette, hogy sírok-Nyugalom, Ani, légy erős-tette a vállamra a kezét. De nem volt idő többre. Obi-Wanra néztem. Megértettem. A mestere, az apja helyett apja, a mentora, a barátja, az akire mindig számíthatott... ez volt az a hideg érzés. De nyugodj meg, Anakin! Padménak igaza van! Erősnek kell lenni! Letöröltem a könnyeimet, lehunytam a szemem. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi van ha azon a bizonyos napon nem jelennek meg Qui-Gonék. De megjelentek. És így alakultak a dolgok...

Ünneplés

Palpatine szenátor, akiből közben főkancellár lett és még csomóan a Naboo-ra jöttek.
-Örök hálával tartozunk neked Obi-Wan Kenobi-kezdte el Palpatine mikor leszálltak a gépről. Obi-Wan csak biccentett-és neked is ifjú Skywalker-nézett rám. Én is csak biccentettem. A főkancellár a királynőhöz ment. Mögötte jött a Jedi Tanács. Illedelmesen meghajoltunk Obi-Wannal, bár ekkor eszembe jutott legutóbbi találkozásom velük...
A történtek után 3 napra volt Qui-Gon elhamvasztása. Én nekem is ott kellett lennem, bár semmi kedvem nem volt végignézni, ahogy ott van előttem a holtteste, amit elégetnek. Nem értettem, hogy miért kellett meghalnia. A hamvasztás közben Obi-Wan rám nézett.
-Velem mi lesz Obi-Wan?-kérdeztem félve.
-Engedélyt kaptam rá, hogy kitanítsalak-válaszolta én meg elkerekedett szemekkel néztem rá-Jedi Lovag leszel-mosolygott-Ígérem.
A gondolataimba mélyültem. Jedi Lovag? Jedi lehetek? Lesz mesterem? Valahogy mindig is tudtam. Éreztem, hogy nekem muszáj lesz jedinek lennem. És valahol legbelül éreztem, hogy Obi-Wan lesz a mesterem. Az első találkozásunknál... Azért éreztem hozzá szorosabb kötődést, mikor még nem is ismertem.
Talán most tudom csak igazán, hogy miért akarta a sors, hogy Qui-Gon meghaljon. Ha életben marad talán soha nem leszek jedi és nem Obi-Wan lett volna a mesterem. De nem fogom tudni sohasem, hogy mi lett volna, ha... csak azt tudom ami történt. Amivé váltam. Amire soha nem gondoltam volna, hogy válhatok... elmosolyodtam és a velem szemben lévő alakra néztem. Legyőztem azt, akivé váltam!
A győzelmi ünnepség nagyon szép volt. Rengetek ember, rengeteg lény... a gunganok felvonulása, a zene, a sokszínű nép... egyszerűen káprázatos. Mosolyogtam. Ebben a pár napban minden szomorúságot és bánatot kitöröltem magamból. Levágták szemembe lógó hajamat, csak egy hosszabb tincset hagytak, amit befontak. ez jelentette, hogy ténylegesen padawan vagyok. Nem gondoltam Qui-Gonra, nem gondoltam édesanyámra... csak arra koncentráltam ami körülöttem van. Hogy győztünk. Bár akkor még mit sem gondolhattam volna arról, hogy az igazi csata még csak el sem kezdődött...
Ahogy mondtam az ünnepély csodálatos volt. Padmé gyönyörű ünnepi ruhában volt. Rám nézett, mire elmosolyodtam. Visszamosolyogtam rá. Még Obi-Wanon is láttam, hogy boldog. Boldog volt az én mesterem...

Bevezetés:

Tisztán jönnek az emlékek. Most, csak most kezdem el érteni, hogy mit rontottam el. Egy pillanat alatt jön minden emlék, mégis olyan hosszú gondlatsortnak tűnik. Emlékszem mikor édesanyám a kemény munka után odaült az ágyam mellé és csak mesélt. Mindig is tudni akartam, hogy mi lehet a Tatooinon túl. Emlékszem, ahogyan esténként felnéztem az égre és csak néztem. Egy ilyen éjszakán határoztam el, hogy pilóta leszek. Anyám, a pilóták és a kereskedők néha meséltek a jedikről is. Meg akartam ismerni egyet. Olyan különleges dolgokat mondtak róluk.
Rabszolga voltam. Wattonak dolgoztam. Szerencsém volt, hogy édesanyámmal együtt hozzá kerültem. Wattonál sokkal gorombább kereskedők is vannak... Természetesen az nem azt jelenti, hogy lustálkodhattunk... kemény munka volt. Csak azért viseltek el, mert jó dolgokat tudtam csinálni. Mindent meg tudtam javítani. A barátaimmal mikor volt időnk kimentünk a ház elé játszani.
A legfőbb ellenségem Sebulba volt. Eddig az összes fogatversenyen ő győzött. Én még sohase értem célba és valahogy ebben mindig az ő kezét (vagy lábát) éreztem. De bizonyítékom nem volt. Ám egy bizonyos napon minden megváltozott. És már tudom, hogy mégsem az volt a legnagyobb fordulópont az életemben...
Tisztán emlékszem arra a napra. Egy átlagos napnak kezdődött. Egy férfi, egy gungan, egy droid és egy gyönyörű lány lépett be a boldba. Nem gondoltam volna, hogy ők fogják majd megváltoztatni az életem. De úgy akarta a sors, hogy így legyen. Már tudom, hogy akkoriban is éreztem már az Erőt. Csak nem tudtam, hogy mi az. A kis csapatnak szüksége volt egy szállásra. Anyó megmondta, hogy homokvihar lesz. Jó pár homokvihart megéltem már így felajánlottam nekik, hogy jöjjenek el hozzám. Mikor egy gyümölcsöt adtam a férfinek akkor láttam meg ki is ő valójában. Ott állt velem szemben. Ő volt az első Jedi akit életemben láttam. Hirtelen kirázott a hideg, de gyorsan feleszméltem és elvezettem őket a házunkhoz. Emlékszem még akkoriban dolgoztam C-3PO-n. Mikor hazaértünk a lánynak megmutattam. Valahogy úgy éreztem megbízhatok benne. Akkoriban is volt valami kötődésem felé. Vacsoránál igazolódott be, hogy Qui-Gon egy jedi. Elmeséltem neki, hogy versenyző vagyok a fogatversenyen. Éreztem, hogy megdöbben egy kicsit. Talán túl fiatalnak tartott. De lebecsülni még akkor se tudott, mikor még nem ismert. Qui-Gon... Nem tudom mi lett volna velem nélküle. Ő fedezte fel bennem az Erőt, csak ő bízott akkor bennem. Hitt bennem. Hitte, hogy én vagyok a kiválasztott. De most már azt is tudom, hogy miért érzett bennem zavart... meggyőztem, hogy az új fogatommal nyerni fogok és a nyereményből alkatrészeket kaphat. Viszont akkor tényleg bizonyítanom kellett. Bizonyítanom, hogy bízhatnak bennem, hogy képes vagyok olyan dolgokra amiket elhatározok. Így kerültem másnap a fogatversenyre úgy, hogy tudtam, hogy győznöm kell. De akkor még azt nem tudtam, hogy Qui-Gon nem csak az alkatrészekre fogadott...